Hirdetés

Legális illegalitás - törvény és valóság



|

Hiába születnek döntések, határozatok, a felhasználók fejében örök kérdés marad, hogy mit szabad letölteni és mit nem, egyáltalán, kinek árthatunk egy szimpla fájlcseréléssel.

Hirdetés

A különböző jogvédő szervezetek lényegében évek óta a felhasználók orra elé tolják az offline és online módon illegálisan terjesztett, szerzői jogvédelem alatt álló tartalmakra vonatkozó jogszabályokat, ám valahogy azt lehet észrevenni, hogy a végfelhasználói oldalról ez igazán senkit sem hat meg. Ezt nevezhetjük ugyan elkeserítő hozzáállásnak, ám ha jobban belegondolunk, akkor az egységsugarú felhasználó a maga kis MP3-gyűjteményével pont a legkisebb homokszem a gépezetben, miért pont ő törődne az iparág kiesett bevételeivel? Ezt talán a kalózkodás ellen küzdő szervezetek is belátták az évek során, ezért elsődleges célponttá mindenképp a nagyban utazó „terjesztők” váltak.


Közellenségekről persze még nincs szó, bár a hivatalos közleményekben feltüntetett több milliárd forintos károk alapján akár VIP körözött személlyé is válhatnának ezek a „bűnözők”. Az egyszeri felhasználó persze nem ért semmit, milyen milliárdok, kinek a milliárdjai, és egyáltalán miért baj az, ha a feketepiacon olcsóbban juthat hozzá például az aktuális megasztárok legújabb albumaihoz. Nos, a jelenlegi álláspont szerint a szerzői jogvédelem alatt álló művek, zeneszámok, filmek illegális módon történő terjesztése az előadóművészek, zenészek és filmkészítők zsebeiből szedi ki a pénzt, sértik a szerzői jog és az ahhoz kapcsolódó jogokat. A letöltések pedig a kiadókat, a mozikat és a filmforgalmazókat teszik tönkre, tehát összegezve, itt mindenki rosszul jár, kivéve a felhasználót. Mit lehet ilyenkor tenni?

0129warez1.jpg



Tendenciák


A zenéket és filmeket kedvelő személy vélhetően továbbra is a különböző letöltési lehetőségekkel fog élni, magáncélra ezt természetesen minden következmény nélkül megteheti – a kereskedelmi szoftverek kivételével, amelyek letöltése továbbra is illegális. Amint viszont továbbadja a letöltött, jogsértetté vált anyagot, akkor már forróvá válhat a talaj, formálisan kalóznak tekintheti magát. A szerzőket képviselő vállalatoknak ebből a helyzetből a nehezebb kiutat kell választaniuk. Szankciók, rémisztgetések helyett gyakorlatilag egy komplett új értékesítési rendszer létrehozása lenne a megoldás, amely a 21. század technológiáira épül. A lemezes értékesítésnek és a moziknak szép lassan befellegzett, ez utóbbiak már két éve sem csak a jegy- és büfébevételekből éltek meg. Időszerű lenne átváltani olyan egyéb módszerekre, amelyekkel gyorsan, akár otthonukban érhetők el a felhasználók. Természetesen ezen új szolgáltatásoknak – mint például a zeneáruházak, online videotékák – a mai felhasználók által joggal elvárható technológiai szintre kell emelkedniük, bár még így is nehéz lesz versenyre kelni az ingyen terjedő HD-minőségű kiadások színvonalával. Ráadásként, a kiadók és felhasználók viszonyát tovább élezve ott vannak még az oly gyűlölt másolásvédelmi eljárások is, amelyek jól bebizonyították, hogy az online terjesztésbe nem hogy nem hatékony, de kifejezetten kontraproduktív lépés belevinni az ósdi gondolkodásmódot.


Egy népszerű, a felhasználóknak is tetsző internetes multimédiás kikötő elkészítésébe azonban nem lehet csak úgy belevágni. Óriási beruházást igényel, ami korántsem biztos, hogy a tervezett időn belül megtérül. Hazánkban jelenleg leginkább ez a legnagyobb visszatartó erő, nem várhatjuk el egy profitorientált vállalattól, hogy jótét lélekként lépjen fel, ezzel generálva tetemes veszteséget. Jól működő példák természetesen már vannak, ám egyelőre kevés. A MAHASZ ügyvezető igazgatójával, Dr. Musinger Ágnessel folytatott beszélgetés során lényegében egy sor lehetséges alternatíva felmerült, láthatóan ők is tudják, látják, hogy változik körülöttük a világ. A szövetség honlapján jelenleg is elérhető pár online zeneáruház hivatkozása, ám reméljük, ez csak a kezdet, és további megállapodások köttetnek hamarosan.


A kiadók – ha csak lassan is – haladnak a korral, de a kudarc veszélye még nem múlt el. Az értékesítés módja ugyan átalakulás alatt van, ám a megvásárolt művek felhasználásának eddigi korlátai még mindig érvényben vannak. Ezeket a határokat próbálja kijjebb tolni a Creative Commons, méghozzá úgy, hogy konkrétan az előadóművészek kezébe ad egy olyan licenccsomagot, amivel ők maguk határozhatják meg, hogy milyen jogi korlátokhoz kötik alkotásaik felhasználását. Több lehetőség is elérhető a szerzők számára, a választás eredményessége lényegében csak rajtuk múlik. Ahogy a Creative Commons Magyarország Egyesület elnöke, Bodó Balázs fogalmazott, nem biztos, hogy ez a licencforma bejön majd egy szerzőnek, viszont elképzelhető, hogy az alkotó ezzel tud majd olyan pozitív kapcsolatot kialakítani a rajongókkal, amire eddig nem volt alkalma. Hiszen a CC logója alatt kereskedelmi és nem-kereskedelmi felhasználásra is lehetőség mutatkozik, sőt, a megfelelő jelzés használatával a felhasználó azonnal tudomást szerezhet például a mű feldolgozhatóságáról is. Mindent tehát itt sem lehet megtenni: a szerző engedélye továbbra is szükséges akkor, ha épp olyan módon szeretnénk felhasználni alkotását, amely nem része az általa megjelölt engedélyeknek. Ezért is fontos, hogy egy szerző tudatában legyen annak, hogy mire ad engedélyt, vagy éppen mit vár el a felhasználóktól, mondhatni úgy érdemes közzétenni az elkészült művet, hogy az sem az egyik, sem pedig a másik fél számára ne jelentsen korlátozást.


Rossz nekünk a letöltés


A Creative Commons használata természetesen csak egy alternatíva, nem kötelező használni, de érdemes tudni róla. A szerző ettől függetlenül másképp is megmérettetheti munkáját az internetes univerzumban, ha pedig tudja, mi miért történik, akkor a későbbiek során is sikeres alkotásokkal jelenhet meg. Azt kellene végre tudomásul venni, hogy a többezres nagyságrendű letöltési számok nemcsak a lopás tényét erősítik, hanem magukban hordoznak egyfajta népszerűségi lehetőséget is. Ezen index ignorálása, a netes közösség megregulázására tett kísérlet hamarabb visszaüthet, mint azt egyesek gondolnák.

 

0129warez2.jpg


 
A warez születése


Az internetes szlengben nagyon elterjedt a warez kifejezés, amely mára gyakorlatilag az internetről illegálisan letöltött programok, filmek és zenék szinonimájává vált. A kifejezés etimológiáját vizsgálva nem teljesen egyértelmű, hogy a ware (azaz áru) angol szó többes számú módosult alakjából, vagy pedig a software kifejezést félbevágva született-e meg. A szó és a programok illegális csereberéje a nyolcvanas évek elején kezdődött, gyakorlatilag az olyan otthoni, személyi számítógépek elterjedésével egy időben, mint a ZX Spectrum vagy a Commodore 64.
Természetesen akkoriban – az internet hiányában - még elsősorban postán keresztül utaztak a feltört (vagy esetleg védelem nélküli, tehát problémamentesen lemásolható) programok floppy-lemezen, illetve audiokazettán. Többek között hazánkba is ilyen módszerrel jutottak el az illegálisan másolt programok, amelyek azután szépen, lassan elterjedtek az országban baráti társaságokon, valamint különféle számítógépes klubokon, rendezvényeken keresztül. Az úgynevezett Bulletin Board Systemek elterjedésével ez a folyamat leegyszerűsödött, egy modem segítségével „távolról” is hozzá lehetett jutni az áhított szoftverhez. Az internet térhódításával és a számítógépek elterjedésével ez a folyamat természetesen ugrásszerűen felgyorsult, manapság már bárki órák alatt be tud szerezni bármilyen programot, filmet vagy zenét.
Amióta a programokat (majd később a zenéket és filmeket) az élelmes felhasználók elkezdték csereberélni maguk között, azóta próbálnak meg a fejlesztők valamilyen úton-módon gátat szabni ennek a folyamatnak. A korai programvédelmek elsősorban a szoftver mellé adott kézikönyv bizonyos szavaira kérdeztek rá, vagy pedig a játék mellé csomagolt egyéb eszközt (kódkerék) használták fel annak ellenőrzésére, hogy a felhasználó eredeti példányt használ-e. Ezek a védelmek persze pillanatok alatt áldozatául estek „értő kezek” munkájának és semmi sem gátolhatta meg a programok elterjedését.


Filmek és zenék


A filmek és zenék másolása már a számítógépek elterjedése előtt zajlott – ki ne emlékezne a nyolcvanas évek közepének-végének katasztrofális minőségű, alámondásos VHS-kazettán terjedő Rambo-filmekre, vagy a hétfő délutáni kívánságműsor előtti magnós várakozásra. Az igazi film- és zenekalózkodás elterjedéséhez egyrészt a modern, digitális médiaállományok lejátszására szükséges számítógépre, másrészt kellően gyors internetelérésre volt szükség. Fontos volt még az MP3 formátum térhódítása, valamint a hírhedt DeCCS alkalmazás megjelenése, amellyel sikerült a DVD-filmeken található CSS-másolásvédelem feltörése. Mivel a program forráskódja az internetre is kikerült, innentől kezdve semmi sem tudta meggátolni a filmek másolását és terjesztését.


Mit hozhat a jövő?


Változást a közeljövő semmiképpen. Az egyre olcsóbban elérhető, egyre gyorsabb internetkapcsolat korában gyakorlatilag lehetetlen meggátolni azt, hogy egy szoftver, zenei album vagy film megjelenése után (sokszor a megjelenése előtt!) elérhető legyen a fájlcserélő hálózatokon. A jogtulajdonosoknak és a kiadóknak el kellene fogadni azt, hogy a világ és az emberek igényei változnak, ki kellene használniuk az internetben és a fájlcserélő hálózatokban rejlő terjesztési lehetőségeket.


Direct Connect és DC++


A 2000-es évek elején élte fénykorát, ám még ma is sokan hódolnak a Direct Connect protokollnak és a hozzá tartozó DC++ kliensnek. A rendszer lényege, hogy csak részben volt központosított, ez pedig nagy fejtörést okozott a jogvédőknek. A felhasználók úgynevezett központi hubokra léphettek be, amik látszólag nem voltak többek csevegőszobáknál, azonban a szoftver lehetővé tette, hogy a beépített keresővel vagy a felhasználónévre közvetlenül kattintva megtekinthessék a megosztott fájlokat. Sőt, a nagynevű és forgalmas hubok esetében már a belépés alapfeltétele volt egy megadott mennyiségű megosztott állomány. Ráadásul a hubok üzemeltetői a fájlok típusát is megszabták, így próbálva elkerülni, hogy mások számára haszontalan adatokat osszanak meg (például a Windows mappát). Az ellenőrzést általában egy robot végezte, ami beállítás szerint csak figyelmeztetett a szabálytalanságra, de rosszabb esetben (vagy több felszólítás után) kirúgás és időleges eltiltás is járt a figyelmetlenségért.

 

0129warez3.jpg
 


Nemcsak ez, hanem számos más szigorú megkötés is jellemezhette a hubokat, ami sokak számára válhatott antipatikussá. A kötelezően beállítandó [HUN] előtag esetleg még elhanyagolható bosszúságot okozott (ennek hiányában általában gyakran be sem lehetett lépni), ám sokszor a feltöltési sebességet is fel kellett tüntetni a név mellett egy szigorúan megadott forma szerint (például [512k\182k]. Aki ezt nem tartotta be, akár a [] zárójelek helyett () zárójelet, vagy kis „k” helyett nagy „K”-t használt, már kitiltásban részesült.
A DC-nek megvolt az a hátránya, hogy a program kezdetekben egy állományt csak egyetlen szálon (ezáltal egyetlen felhasználótól) tudott egy időben letölteni, ezáltal a letöltési sebesség szigorúan a másik fél feltöltési sebességén múlott és gyakran napokig kellett várni egy-egy anyag letöltésének befejezésére és felettébb bosszantó volt, ha a letöltést biztosító felhasználó napokra, rosszabb esetben végleg eltűnt. A többszálú megoldások csak későbbi verziókban jelentek meg, ám ekkor már megkezdődött a BitTorrent-protokoll térhódítása, amely számos területen sokkal ígéretesebbnek bizonyult a DC-nél.
Persze előnye is volt a DC-nek azon felül, hogy az újdonságokhoz mindig hozzáférhettek a felhasználók: gyakran nagyon ritka, régi vagy akár teljesen egyedi anyagokra is rábukkanhattunk.


BitTorrent és ami mögötte van


A fájlcserélés egyik legnépszerűbb formája kétségtelenül a torrentezés. Az évek során hazánkban is egyre többen tértek át e P2P-technológia használatára, a viszonylag könnyedén átlátható működési elv és a protokoll kvázi megbízhatósága sokakat elcsábított az egyéb fájlcserélő módszerektől. De miről is van szó tulajdonképpen? Mit is teszünk pontosan, amikor torrentezünk? Nos, az egész kapcsolati rendszert egy úgynevezett központi elosztó (a tracker) fogja össze, amihez különböző kliensek segítségével tudunk csatlakozni. Az adatátvitel megkezdéséhez azonban szükség lesz magára a torrentfájlra is, ami általában egy pár tíz/száz kilobájt méretű, de mégis akár több tíz gigabájtot – attól függően persze, milyen típusú is az a bizonyos adat, amit le szeretnénk tölteni - is leíró információs adatállomány. A tényleges adatcsomagok letöltéséhez ezt a fájlt kell megnyitni az azt kezelő kliensben, így a letöltő program számára is világossá válik, mit és milyen méretben szeretnénk letölteni.


A trackerhez kapcsolódva pedig az is kiderül, hogy hány egyéb felhasználó rendelkezik a letöltéshez szükséges adatcsomagokkal, illetve közülük hányan birtokolják a fájlcserélésre kárhoztatott adat teljes hányadát, vagy csak egy bizonyos százalékát. Egy új letöltés során leecherekként (letöltők) kerülünk a felhasználói listába, ám fontos megjegyezni, hogy amit épp letöltöttünk, az pár perc múlva akár rajtunk keresztül haladhat tovább egy másik felhasználóhoz. A seeder (feltöltő) titulusnak kizárólag azok „örülhetnek”, akiknél teljes egészében elérhető az anyag, lényegében ekkor egyirányúvá változik a korábbi adatforgalom. A többi csatlakozott felhasználó kiszolgálói leszünk, a kapcsolat fenntartásának időtartama viszont mondhatni személyenként más és más. Vannak ugyan szabályok, amelyek egy bizonyos seederszám eléréséig utasítják a felhasználókat a kapcsolatban maradásra, ám a gyakorlat sokszor mást mutat.


Öncélú letöltők?


A hazai torrentezés világát szemlélve inkább az öncélú felhasználás a jellemző, az ebbe belecsöppenő kezdő felhasználók között egyre több az olyan, aki csupán „parazitaként” csüng a felhasználók százain, ezrein. Még az sem izgatja őket, hogy a zárt, meghívásos trackereken le- és felöltési arány betartását is előírják, amit pont az ilyen felhasználók ellen találták ki.
A protokoll működésének hála természetesen „menet közben” ezektől az egyénektől is jön adat, a 100%-os állapot elérése után azonban már csak a hűlt helyüket találni a kapcsolódó kliensek listájában. Erre a magatartásra gyakori indok szokott lenni a magyar szélessávú internetelérések alacsony felöltési sávszélessége, például sokszor olvasni fórumokon, hogy még 512 kbit/másodperc sebességgel sem kezdenek bele nagyobb anyagok visszatöltésébe. Érthető, hiszen sok időbe telik, ami bizonyos áramfogyasztással jár. A letöltéskor persze valami miatt ezek az okok háttérbe szorulnak. (Más kérdés, hogy milyen joggal várhatnánk etikus magatartást ott, ahol a cselekvés lényegét eleve fizetős tartalmak fizetés nélküli megszerzése adja – a szerk.)


Egyre sűrűbben használt megoldás az ilyen esetekre az úgynevezett seed szerverek bevetése. Lényegében egy adott sávszélesség és tárhely bérléséről van szó, amelynek a díjait általában havonta kérik a szolgáltatást üzemeltető egyének. A tényleges torrentforgalom ekkor nem a saját gépünkön zajlik, hanem egy kiszolgálón, amelyre az előfizetett nagyságú slotokon keresztül egy előre lefixált méretű tárhelyre érkezik az adat. Ezután a letöltött állományokat egy FTP-elérés segítségével, maximális letöltési sebességgel tölthetjük le gépünkre. A módszer azonban nem emiatt jó, hiszen egy megfelelő sebességű torrent esetén is könnyedén elérhetjük a maximális letöltési adatátvitelt. A nagy öröm a feltöltéskor érheti a seed szerverre előfizető felhasználót, ekkor ugyanis általában ugyanaz a sávszélesség áll rendelkezésre, mint ami a letöltéshez hozzá lett rendelve. A 10/10 vagy 100/100 Mbites elérésekkel bizony igen hamar tekintélyes adatforgalmat bonyolíthatunk mindkét irányba, így akár egy-két hét alatt is olyan arányra tehetünk szert, amely biztosítja jövőnket a zárt trackereken.


A felhasználók egy része viszont inkább nem alkalmaz ilyen és ehhez hasonló trükköket, nekik általában a nyílt trackerek kínálata is megteszi. Óriási adatbázisból lehet válogatni, ám kereséskor nem árt, ha figyelünk a torrent állapotára is. Míg zárt trackeren két-három seeder is elegendő egy nagyobb adatállomány megszerzéséhez, addig a nyílt vizeken ringatózó felhasználókból jóval több kellhet, hiszen a világ bármely pontjáról csatlakozhatnak. A zárt trackerek viszont mindig valami alapján – általában ország – gyűjtik össze a felhasználókat. A fájlcserélés szellemiségéhez azonban jobban illik a nyílt mód, a zárt közösségeknél ugyanis nem ritka a tracker- és a torrentfájlokat listázó oldal fenntartásához szükséges sarcok beszedése sem, illetve az elmúlt hónapokban egyre több ingyenes regisztrációt kínáló csalásokról is hallani.


A téma kimeríthetetlen, beszélgethetünk róla a fórum vonatkozó "szobájában" is!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.