Hirdetés

Lekapcsolták a milliók gépét megfertőző bothálózatot



|

A Microsoft, az FBI és európai kiber-bűnüldöző szervek is részt vettek az akcióban.

Hirdetés

Az FBI a napokban bejelentette, hogy nemzetközi bűnüldöző szervek segítségével sikeresen lekapcsolta a Dorkbot bothálózatot. A malware 2011-ben került a biztonságtechnikai szakértők látókörébe, s azóta optimista számítások szerint is legalább 1 millió számítógépet fertőzött meg a világ 190 országában, Argentínától kezdve Indián át egészen Törökországig. A bothálózat 2015-ben is aktív maradt, átlagosan havi 80-120 ezer eszközt érintve.

Hirdetés

Miután a Dorkbot megszerezte az uralmat egy gép felett, spamek küldésére, túlterheléses támadásokra és adatok lopására próbálta azt felhasználni. Bizonyított, hogy Facebook, Netflix, Gmail, Paypal és Twitter fiókok bejelentkezési adataira is pályázott, hogy hányszor járt sikerrel, arról nincs megbízható adat.

Az FBI mellett az European Cybercrime Center és az Interpol Digital Crime Center munkájának köszönhető a bothálózat lekapcsolása. A Szövetségi Nyomozó Iroda képviselői elmondták, a Microsoft is komoly segítséget nyújtott az akció során, ami nem meglepő, hiszen az évek során milliónyi Windows rendszer vált áldozattá.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.