Hirdetés

Levegőbe emelkedett a világ legcsúnyább repülőgépe



|

Mentségére szolgáljon, hogy pilóta nélküli és helyből száll fel, illetve le.

Hirdetés

Néhány napja írtunk arról a pilóta nélküli drónról, mely sajnálatos módon a terroristák helyett egy esküvői menetet lőtt szét, 15 halálos áldozatot hagyva maga után. Akkor is megállapítottuk, hogy a hadviselésben egyre nagyobb arányban vesznek részt az olyan eszközök, melyek alapvetően nem igénylik azt, hogy bennük egy vagy több ember ücsörögjön, hogy irányítani, illetve támadni (védekezni, menekülni, stb.) tudjon. Sőt, egyes amerikai fejlesztők szerint a nem túl távoli jövőben már katonánként 10 robotharcos küzdhet a harctereken, ami a paranoiára hajlamos személyekben akár Skynet érzetet is kelthet. Most azonban egy olyan drón szerepel cikkünkben, mely még odébb van attól, hogy halált osszon és az is elképzelhető, hogy végső formájában is csak mentőzni fog.

Hirdetés

A gizmag cikkében egy olyan ember nélküli repülőgépet láthatunk, mely képes helyből felszállni, illetve ugyanígy leszállni, vagyis gyakorlatilag úgy működik, mint egy Harrier. Az AirMule nevű repülőgép jelenleg még abban a fázisban van, hogy már maga a levegőbe emelkedés is sikernek könyvelhető el, de gyártója, az Israel's Tactical Robotics Ltd. addig gyúrja majd az eszközt, amíg ennél sokkal többre lesz képes.

Az AirMule képes távirányítással működni, illetve magától is repülőzni, valamint kialakításának köszönhetően akár sebesülteket is evakuálhat a hadszíntérről, légvédelmi tűz közepette. Jelenlegi formájában mindössze 770 kilogrammot nyom, illetve 640 kilogrammnyi rakományt tud szállítani, miközben maximális sebessége 180 km/h. Nem emelkedik túl magasra sem, ugyanis a specifikációk szerint számára 3658 méter a plafon, de nem is arra lett kitalálva, hogy a sztratoszférában hasítsa az eget.

Kialakítása olyan, hogy hátul a törzs közepén van egy nagy rotor, illetve két hátsó is a felszerelés részét képezi, így olyan helyeken is le tud szállni, ahol a helikopterek rotorlapátjai a környezetet aprítanák, de VTOL (Vertical Takeoff and Landing) mivoltának köszönhetően számára elég mindössze 40 négyzetméter ahhoz, hogy földet érjen és elrugaszkodjon. Ez igen picinyke terület, hiszen lehet például egy 5 x 8 méteres felület. A fejlesztő szerint a belső elhelyezésű rotorlapátok csendesebbek is, mint egy helikopter esetében, mely behatárolt mértékben ugyan, de néminemű lopakodó képességgel ruházza fel a gépet.

A legutóbbi teszt folyamán az AirMule felszállt, elrepült a kifutópálya végéig, majd visszafordult és ugyanott landolt, ahonnan elemelkedett, így kiderülhetett, hogy a lézeres magasságmérők és a GPS-alapú helyzetmeghatározás kiválóan működik. A következő lépés a "teljes küldetés demonstráció" lesz, melyhez egy második prototípus megépítése szükséges, ami természetesen folyamatban van.

Azt nem tudni, hogy végleges formájában is ilyen rusnya marad-e ez a légijármű, de feltételezhetően igen, vagy ha mégsem, akkor se lesz szignifikáns változás a kinézetben. Nem szabad azonban elfelejteni azt sem, hogy az F-117A Nighthawk sem egy szépségdíjas gépmadár, de pontosan emiatt tud úgy repkedni, hogy jószerivel észre sem veszik. Vagy észre sem vették, mert 2008. áprilisában nyugdíjba küldték a típus.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.