Hirdetés

Levelekkel fenyítik a kalózokat a brit netszolgáltatók



|

A jogvédők bánatára csak oktatási jelleggel, a jövőre induló program 3 évig tart majd.

Hirdetés

A brit jogvédők és nagy netszolgáltatók már négy éve huzakodnak a warezolás miatt: előbbi csoport sejthetően valamilyen formában a kalózok – akár csoportos peren keresztül való – büntetését kívánta elérni, míg utóbbiak minden eszközzel próbálták megakadályozni a fizetős ügyfeleik leleplezését.

Hirdetés


A kalózok örömére a jogvédők tulajdonképpen kudarcot vallottak, mostanra hajlandóak voltak belemenni egy büntetés helyett oktatást célzó közös program létrehozásába. A megállapodás szerint a jogvédők monitorozzák majd a fájlmegosztókat, majd az IP-címeket és időbélyegeket átadják a netszolgáltatóknak, akik pedig értesítésekben az illegális letöltések negatív hatásairól próbálják majd kikupálni az ügyfeleket. A kiküldött levelekkel kapcsolatos statisztikákat minden hónapban megkapják a jogvédők, azonban az előfizetők adataihoz nem férhetnek hozzá. A program jövőre indul és három éven át tart majd.


A jogvédők netszolgáltatónként 750 ezer fontot fizetnek a programhoz szükséges fejlesztések elvégzéséért (ez a teljes összeg 75 százaléka), továbbá évente 75 ezer font adminisztrációs díjat – szintén a teljes költség 75 százalékát – is térítik.


(Forrás: TechSpot | Fotó: Liz West)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.