Hirdetés

Levélszemetelők százait perlik



|

Hirdetés

A hat keresetet az AOL, az EarthLink, a Microsoft és a Yahoo nyújtotta be a Yahoo vezető jogásza, Mike Callahan által „útonállóknak” titulált spamküldők ellen. Ezek az első perek, melyeket a január óta hatályban lévő CAN-SPAM törvényre hivatkozva indítottak. A Kalifornia, Virginia, Georgia és Washington államban indított perek öt személyt és öt céget említenek név szerint, valamint 215 névtelen alperest, úgynevezett „John Doe-t”. A cégek bíznak benne, hogy a CAN-SPAM törvényben biztosított eszközökkel azonosítani tudják a kilétüket, és így ki tudják őket zárni a hálózatukból. „Csupán két idézésnyire állunk attól, hogy bekopogjunk valakihez”, fogalmaz Les Seagraves, az EarthLink főjogász-helyettese.

A perek tárgyát képező reklámlevelek megsértették a törvény egy vagy több szakaszát, így hamis feladót tüntettek fel, a levélben nem szerepel fellelhető cím és nem adnak lehetőséget a leiratkozásra sem, ráadásul sok e-mail illegális terméket reklámoz, vagy megtévesztő reklámtaktikával él. Sok alperes külföldi számítógépet használ spamküldésre, de a törvény lehetővé teszi, hogy kérni lehessen a kiadatásukat.

Ezzel kapcsolatban Nancy Anderson, a Microsoft helyettes főjogásza megjegyezte, hogy „legenda” azt hinni, hogy az offshore működés büntetlenséget kínál. A levélszemét az amerikai szolgáltatókat és ügyfeleiket károsított meg.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.