Hirdetés

Már a kocsmák is sértik a szerzői jogokat



|

Nem csak a fájlmegosztókat támadja Hollywood, de a kisebb bárokat is.

Hirdetés

A szórakoztatóipar nagyjai egymás után támadják a torrentoldalakat és a fájlmegosztókat, amelyek többek között azzal védekeznek, hogy nem a kalózokat, hanem a technológiákat lehetetlenítik el a jogvédők. A szerzői jogvédők ellen egyre többen emelik fel a hangjukat, a rendőrségi razziáról előre értesült The Pirate Bay pedig azt üzente Hollywoodnak: LOL. A médiában azok az esetek is nagy felháborodást váltanak ki, amikor egyes filmstúdiók amerikai államokban saját eszközökkel követnek le felhasználókat, akik szerintük illegálisan töltötték le a filmjüket, és több ezer embert fognak perbe. A mostani eset egy következő lépcsőfokra emeli a történetet Hollywood és a kalózok között.

 

 

A kalózokkal pártolók úgy gondolják, amikor a szórakoztatóipar óriásai az illegális másolatokról beszélnek, szeretik elhallgatni, hogy eközben nagyon jól megy a soruk. A helyzetet vitatók szerint nagy probléma, hogy a jogászok a kisebb emberekre "szálltak rá". A brit Daily Echo forrásai szerint már a kocsmák és bárok is szerzői jogsértőkké váltak. 

 

Saul Zaentz filmproducer nevéhez fűződik a The Hobbit, illetve a JRR Tolkien-klasszikus összes létező joga. A cég ügyvédei komolyan gondolják a szerzői jogvédelmet. Angliában, Southhamptonban több mint 20 éve működik egy kisebb kocsma a The Hobbit névvel. A szórakoztatóegység üzemeltetőit most arra figyelmeztették, ha nem változtatják meg a nevet és távolítanak el mindenféle utalást a Tolklien-művel kapcsolatban, akkor szerzői jogsértésért fogják őket perbe. A helyiek Facebook-kampánnyal adtak hangot nemtetszésüknek. Érdekesség, hogy szintén Zaentz nevéhez fűződik a biminghami The Hungry Hobbit kávézó és egy skót, faházakat (amelyre hobbit-házként hivatkoztak) építő társaság elleni fellépés is. A brit kritikusok szerint elmosódni látszik a határa a valódi szerzői jogvédelemnek és az úgynevezett "jogi- vagy szabadalomtrollkodásnak". 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.