Hirdetés

Már megint másolásvédelem



|

Hirdetés

Nem vicc, Hollywood hardver alapú másolásvédelem beépítését szeretné kötelezővé tenni minden technikai eszközbe, úgy mint PC-kbe és MP3 lejátszókba is. És ami fájdalmasabb, a kongresszus komolyan meg is fontolja ezt a kérdést.
Nyilván ez első lépcsőben az amerikai piacot érinti, de könnyen begyűrűzhet hozzánk is.

Az intézkedést követelők élén Michael Eisner, a Disney egyik vezetője áll, aki a másolások lehetőségének okán 3.6 milliárd dolláros veszteségről beszél.

A Philips az 1984-es megállapodást emlegeti, mikor is Disney és az Universal nem tudta elérni, hogy a Sony Betamax videóinak gyártását leállítsák. A legfelsőbb bíróság ekkor mondta ki, hogy a felhasználónak joga van felvételeket készíteni televízió adásokból, hogy csúsztatva élvezhesse azt. És hogy mekkorát fordult a világ, ma hatalmas bevétele van videoforgalmazásból Hollywoodnak. Szakértők szerint Hollywood azonban támadni fogja, hogy ez a jog erre az iparágra is kiterjeszthető.

Persze hosszú. És véres küzdelem várható még, hiszen olyan óriások keveredtek bele a vitába, mint a Philips, az Intel és a Dell. Az Ő véleményük szerint az egész olyan, mintha az autógyárakat köteleznék, hogy olyan gépkocsikat gyártson, melyek lelassulnak, ha átlépjük a sebességkorlátozást.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.