Hirdetés

Már tesztelik a Windows Live Messengert



|

Hirdetés

Az új változat jelentős ráncfelvarráson esik át, hogy megfeleljen az új trónkövetelők (például a Skype) által gerjesztett igényeknek is: az új Messengert többek között olyan szolgáltatásokkal szeretnék bővíteni, mint az internetes telefon, erősebb Hotmail integráció vagy épp egy hatékonyabb partner-kezelési módszer.

A Windows Live Messengernek keresztelt szoftver végső célja a kommunikáció minden létező formájának támogatása egyetlen központi program segítségével. A Mess.be és BetaNews oldalak szerint nagyon limitált számban vettek fel külső tesztelőket a Live Messenger 8 bétájának tesztelésére. Egy másik rajongói oldal, a Messenger Blog pedig már néhány képpel is alátámasztja, hogy a projekt már létezik. A Microsoft egyelőre nem erősítette meg ezt, mindössze annyit ígértek, pedig még korábban azt ígérték, hogy ebben a hónapban jelentkeznek egy bétával. Ezt nagyjából egy hónappal ezelőtt maga Bill Gates nyilatkozta, amikor Windows és Office termékeik úgynevezett "Live" szolgáltatásait mutatta be San Franciscóban.

Az sem titok már, hogy a vállalat korábban tárgyalásokat kezdeményezett a telefonszolgáltatás igénybevételéről. A tervek szerint mintegy 220 országban valósulhatna meg az ilyen formájú kommunikáció a Microsoft programján keresztül. A béta fázis idején egyébként egy órányi ingyen beszélgetést kapnak ajándékba a tesztelők. Efölött percenként két dollárcentet kell fizetni az Egyesült Államokba, Kanadába, Egyesült Királyságba és Nyugat-Európába irányuló hívásokért egyaránt. A végleges díjszabás még nem ismert. Karin Muskopf MSN termékmenedzser úgy nyilatkozott, hogy a béta "nagyon nagyon limitált, mindössze tízezer emberről beszélhetünk".

A szoftver a következő év elején válhat ennél publikusabbá, a végleges verzió megjelenéséről azonban még nem tudott nyilatkozni. Olyan további újításokat kívánnak még beleépíteni, mint az átalakított partnerszervező, amely az MSN-címek, telefonszámok információit összekapcsolja a Hotmail postafiók szolgáltatásaival.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.