Hirdetés

Megbüntették a Microsoftot Dél-Koreában



|

Hirdetés

A keresetet még 2001-ben egy Daum nevű dél-koreai internetes portál és a RealNetwork közösen adta be. Bár a Microsoft korábban mindkét céggel peren kívül kiegyezett — a Daummal nagyjából egy hónapja 30 millió dollár kifizetése mellett — a helyi versenyhivatal nem hagyta annyiban az ügyet.

A most meghozott döntés értelmében a Microsoftnak további 32 millió dollárt kell befizetnie, és két különböző Windows változat kiadására is kötelezték: az egyikből el kell távolítani a szóban forgó programokat, míg a másikban benne maradhatnak ugyan, de konkurens termékekre mutató hivatkozásokat is el kell helyezni a rendszerben. Minderre 180 nap áll rendelkezésükre.

Az ügyben a Microsoft korábban olyan fenyegető kijelentést tett, hogy amennyiben a Windows megváltoztatására köteleznék őket, az súlyosan hátráltatná az új változatok Dél-Koreában történő bevezetését, esetleg megfontolják, hogy teljesen kivonják a helyi piacról az operációs rendszert. Mostani nyilatkozatában a cég ennek ellenkezőjét állítja, mondván nem vonul ki a piacról, és a fellebbezés mellett továbbra is kiszolgálja a helyi vásárlói igényeket.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.