Hirdetés

Megint beperelte a Huawei a Samsungot



|

Ismét szabadalmi jogsértés miatt fordul a bírósághoz a kínai cég.

Hirdetés

Az idei évben a Huawei egyszer már beperelte a Samsungot 4G-s technológiákkal és szoftveres kezelőfelülettel kapcsolatos szabadalmi jogsértések miatt. A Samsung akkor válaszul a visszaper lehetőségével reagált. 

Hirdetés

Könnyen lehet, hogy tényleg háborúba kezd egymással a két cég, ugyanis a Huawei újabb pert indít a Samsung ellen. A Sina News szerint a Huawei a Galaxy S7, a Galaxy S7 edge és a Galaxy J5 jogsértéseit sérelmezi ezúttal. 

Azt nem tudjuk, hogy pontosan milyen technológiákkal van baj, azonban állítólag egy 2011-es, kijelzőkkel kapcsolatos szabadalomról lehet szó. A kínai vállalat kimerítő vizsgálatot végzett a három készülékkel kapcsolatban. 

Bár hivatalos állásfoglalást a két gyártó nem adott ki az ügyről, a Samsung egyik szóvivője elmondta, hogy alaposan mérlegelik a panaszokat, és megteszik a szükséges lépéseket. 

A Huawei időközben a T-Mobile-t is a bíróságra vitte a 4G-s technológiával kapcsolatban, ott azonban stratégiai lépésről lehet szó egyesek szerint - a kínai cég egy másik ügyben szeretné félreállítani a T-Mobile-t. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.