Hirdetés

Megjelent a Digitális Képalkotás különszám



|

Hirdetés


Nagyításhoz klikkeljen a képre!

Végre eljött az idén döcögősen induló nyár ideje, és ezzel együtt a fényképezésé is! Annál is inkább, mert soha nem látott mértékben hódítanak a digitális kamerák, ezért a PC World is igyekszik tippeket adni a nyári emlékek rögzítéséhez, képekbe öntéséhez. Ha valaki még mindig a hagyományos filmes gépek híve, akkor is találhat csemegéznivalót a tippek és lapolvasók között, bár meglehet, az új technológia előnyeit olvasva maga is áttér az „Erő” digitális oldalára. Nem hiányozhatnak a nyári, utazási intelmek sem, és ha minden papír szakad, pólóra is nyomtathatunk!

Digitális képalkotás mellékletünk CD-jén igyekeztünk olyan dolgokat összegyűjteni, amelyek szorosan kapcsolódnak a kiadványban lévő cikkekhez. A most következő oldalon a korong tartalmából csemegézünk, kiemelünk pár olyan dolgot, amely szerintünk számot tarthat olvasóink érdeklődésére.



Az első és egyik legfontosabb a HP által a digitális képalkotás világát felfedezni vágyók számára készített program. Mivel ez alaphelyzetben igen sok nyelven képes kommunikálni, és egy teljes korongot elfoglal, mi kicsit „megvágtuk” -- ezután csak magyarul és angolul működik. Ennek előnye, hogy maradt hely a CD-n egyéb érdekes szoftvereknek -- hátránya, hogy csak a korongról futtatható, hiszen a telepítő nem találja az egyéb nyelvi állományokat.



A HP-felület alól sok érdekesség érhető el, ilyen a puzzle-játék vagy a rengeteg különféle felhasználható kép. Szintén felkerült lemezmellékletünkre a HP emléklemez-készítő alkalmazása. A program a fent említett HP Digitális Képalkotás kezelőfelület alól telepíthető (alsó, zöld menüsáv / Eszközök / HP emléklemez készítő), használata ingyenes.



A PC World „tévéműsorának”, a PC Studiónak is elkészítettük egy speciális változatát a lemezmellékletre: ez három részből áll, és mindegyik a digitális képalkotással foglalkozik. Az első epizódban a digitális fényképezéssel, a másodikban a nyomtatással, a harmadikban pedig a szkenneléssel ismerkedhetünk meg. A film DivX kódolású, lejátszásához telepíteni kell a DivX vagy az ffdshow kodeket (mindkettő megtalálható a korongon).



A kiadványban részletesen foglalkozunk a Windows XP-hez adott videoszerkesztő szoftver, a Movie Maker második változatával. Természetesen a szoftver tudása nem éri el a professzionális termékekét, de otthoni szerkesztéshez tökéletesen megfelelő. A program teljes egészében megújult az első változathoz képest: új kezelőfelületet, varázslókat és áttűnéseket kapott. A Windows Movie Maker 2 a Windows Media 9 Series részét képező legújabb hang- és videokodekeket is tartalmazza. Angol és magyar nyelven is megtalálható a mellékleten, de csak Windows XP alá telepíthető.



Az ingyenes fotószerkesztőkkel foglalkozó cikkben említett programok is helyet kaptak a mellékleten. Van köztük olyan, amelyik tudásában akár a professzionális szoftverekkel is fel tudja venni a versenyt (Gimp), továbbá olyan is, amely inkább egy képnézegető program, a szerkesztőfunkciók csak másodlagosak benne (Irfanview).

Kicsit feljebb már tettünk említést a videokodekekről. A lemezen jó néhány ilyen ingyenesen használható kodeket gyűjtöttünk össze. Van olyan, például az ffdshow, amely minden MPEG4 alapú videó lejátszásához használható. Akik kódolni, készíteni akarnak ilyen filmeket, azok az XviD vagy a DivX kodekeket használhatják. Ezek mellett természetesen megtalálható az Ogg Vorbis Directshow szűrő, amely - nevéből adódóan -- az OGG-hangállománnyal rendelkező videókhoz szükséges. Akinek pedig AC3-as hangtámogatásra van szüksége, az sem marad segítség nélkül, számára a szintén itt megtalálható AC3Filter nyújt segítséget.



Természetesen nemcsak különféle kodekeket, hanem ingyenes videonéző programokat is elhelyeztünk a mellékleten, egyebek mellett a Microsoft-féle Windows Media Player kilences változatát (angol és magyar nyelven), valamint sok egyéb lejátszót is, amelyek között mindenki megtalálhatja a neki legjobban tetszőt.



Az említetteken kívül még jó pár szoftvert tettünk fel a CD-re, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a digitális képalkotás témaköréhez. Felfedezésükhöz sok sikert kívánunk mindenkinek!
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.