Hirdetés

Meglepő felmérés: az EU-ban minden ötödik ember digitális analfabéta



|

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat tegnap tette közzé legújabb felmérését, amelyben azt vizsgálták, hogy az EU országain belül mennyire terjedt el a számítógép használata.

Hirdetés

Mivel a számítógépek ismerete ma már a munkaerőpiacon is alapvető elvárás, elég riasztóak azok az adatok, amelyek szerint 2011-ben az EU országain belül igen komoly különbségek vannak a digitális analfabetizmus területén.

Összességében az EU országain belül egészen jó eredmény mutatkozik a 16-24 éves korosztálynál, ahol 96 százalék, a 16-74 éves korosztályban viszont (csak) 78 százalék használt már számítógépet élete során. Minden harmadik európai uniós állampolgár már prezentációt is készített gépen, 10 százalék pedig programozói ismeretekkel rendelkezik.



Ha a tagországok eredményeit nézzük, akkor a helyzet már lényegesen rosszabb, és láthatóvá válik az a 22 százalék, amely még soha az életben nem használt számítógépet. Fel sem tűnik elsőre, de ez azt jelenti, hogy az EU-n belül minden ötödik ember digitális analfabéta.

Annyira nem meglepő persze, de Svédország, Hollandia, Dánia és Luxemburg 90 százalék felett van a számítástechnikában jártas lakosságot illetően, viszont Görögországban már csak 59%, Bulgáriában csupán 55%, és Romániában mindössze 50% azok arány, akik valaha is ültek számítógép előtt.

Magyarországon az emberek 74 százaléka ült már monitor előtt (ami be is volt kapcsolva), a 16-24 éves korosztály tekintetében viszont nincs okunk panaszra: a fiatalok 98 százaléka használ számítógépet, sajnos viszont arról nincs adat, hogy ebből hány százalék az, aki nem csak Facebookon lóg.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.