Hirdetés

Megtalálták a sivatagban eltemetett E.T. kópiákat!

|

Igaznak bizonyult az Atari játékát övező három évtizedes legenda.

Hirdetés

Steven Spielberg 1982-es „E.T., a földönkívüli” című alkotása méltán vált a filmtörténet egyik örök csillagává, feltehetően Olvasóink döntő többsége látta a remek mozit. Amit viszont már kevesebben tudnak, hogy az óriási sikerét meglovagolni kívánó Atari kiadó állítólag 20-25 millió dollárt fizetett az Atari 2600 konzolos játékváltozatának elkészítéséért, az 1983 decemberében piacra került termék pedig minden idők legrosszabb játékaként vonult be az ipar történetébe, továbbá jelentős mértékben hozzájárult az Atari csődközeli állapotba kerüléséhez.
 

Hirdetés


Ennek oka az volt, hogy a rátermettségét a Yars' Revenge és Raiders of the Lost Ark címekkel addigra már bizonyított Howard Scott Warshaw dizájner egyetlen hónapot kapott az E.T. játék abszolút nulláról való elkészítésére, így a kiadott végeredmény lényegében egy prototípus volt. A film sikerét nem sikerült meglovagolni vele, a legyártott több millió eladhatatlan cartridge-et pedig a mítosz szerint „szégyenében” az új-mexikói sivatagban temette el az Atari.


Tegnap három évtizednyi spekuláció után eljött az igazság napja: a Microsoft dokumentumfilmes stábjával megtámogatott munkások Alamogordo városa mellett rábukkantak a legendás E.T. cartridgekre. Az áttörés tegnap történt, így a részletek – mint például pontosan hányat temettek el annak idején – egyelőre nem tisztázottak.


A Microsoft dokumentumfilmesei elméletileg valamikor a jövő évben adják ki az ásatásról készített filmjüket.


(Forrás: The Verge | Fotó: Larry Hryb)

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.