Hirdetés

Miért használnak még ma is faxot Japánban?



|

Bár a világ nagyrészén már elavultnak számít, az ázsiai szigetországban kénytelenek továbbra is faxgépekkel kommunikálni.

Hirdetés

A számítógépek elterjedése jelentősen megkönnyítette a kommunikációt, később pedig a költségeket is csökkentette, így a fax fölöslegessé vált. Japánban azonban kissé bonyolultabb a helyzet, ugyanis két okból sem tudnak megválni a masináktól. A fiatalabb korosztályok számára már nem annyira, az időseknél azonban komoly problémát jelent a billentyűzet használatának megszokása, a kilencvenes években a többezer különböző kanji igencsak megnehezítette a szövegszerkesztő programok használatát. Japánban még manapság is egyszerűbb kézzel levelet írni, mint egy elektronikus levelet összeállítani. Emellett a legtöbb hivatalos dokumentumra egy úgynevezett hankót, avagy pecsétet kell rakni.

Érdekesség, hogy ugyan Kínában is rengeteg írásjelet alkalmaznak, azok elektronikus alkalmazása soha nem jelentett problémát. Japánban továbbá az is növelte a faxgépek létjogosultságát, hogy a nagysebességű internetelérés ára az egekben volt. A háztartások jelentős része rendelkezik telefonnal, míg az internet elterjedsége jóval kisebb mértékű. A teljes váltás csak akkor következhet be, ha az egymással kapcsolatban álló cégek közösen döntenek mellette, mivel ha csak az egyik fél választja a faxtól megválást, az komoly bevételkiesést és kommunikációs zavarokat okozhat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.