Hirdetés

Mire használja a magyar gyerek az internetet?



|

A VMRkids 2007 kutatás eredményeiből többek közt kiderült, hogy már a 6 évnél fiatalabbak is interneteznek - elsősorban játékra használják a világhálót.

Hirdetés

Az NRC Piackutató az Egyszervolt.hu gyermek és családi portállal együttműködve 2007 júliusa és szeptembere között felmérte a 15 évesnél fiatalabbak internetezési szokásait. Hasonló vizsgálat korábban nem készült hazánkban. Az összesen 2 500 internetező gyermek megkérdezésével lezajlott kutatás eredményei szerint, míg a 11-14 éves internetezők több mint fele évek óta használja a világhálót, a 7-10 évesek kétharmada az utóbbi egy évben kezdett internetezni, az ennél is fiatalabbak 55 százaléka pedig az elmúlt pár hónapban lett internet-használó. Ez jelzi, hogy az internet használatát viszonylag korán, jellemzően már 10 éves kor alatt elkezdik a gyerekek.

 

„A VMRkids célja, hogy megismerjük a gyerekek internetezési szokásait. Az idén először elvégzett kutatás megmutatta, hogy sok igen fiatal, 6 év alatti gyermek is aktívan használja a világhálót. Ez nem csupán a reklámpiac számára vet fel új kérdéseket és lehetőségeket, de az internetes biztonságtechnikai szoftvereket - így például a szülőfelügyeleti eszközöket - is a figyelem középpontjába helyezheti" - emeli ki Kurucz Imre, az NRC kutatási igazgatója.

 

resizeoffelmeres.png

Nagyításhoz kattintson a képre!

 

A legtöbben játszanak

 

A VMRkids 2007 eredményei szerint a gyerekek leginkább játszani szoktak a világhálón. A 6 éves, illetve ennél fiatalabb internetező gyerekek 80 százaléka játszik, 71 százaléka látogat gyerekeknek szóló oldalakat, 56 százaléka hallgat és néz meséket az interneten.

 

A 7-10 évesek többsége - 96 százaléka - szintén elsősorban játszik a neten, de 49 százalékuk e-mailezik is. A 11-14 évesek között már 81 százalék az e-mail használók aránya, de a többség - 92 százalék - még ebből a kotosztályból is játszik az interneten.

 

A gyerekek többsége nem szörfölhet szabadon a világhálón, mivel szülei ellenőrzik és korlátozzák internet-használatát. Míg azonban 6 éves korig ötből négy gyermek csak szülői felügyelet mellett internetezhet, addig a 11-14 évesek körében már csupán 44 százalék a korlátozás mellett internetezők aránya, 79 százalékuk pedig leggyakrabban egyedül ül a gép elé. Emellett a 7-10 évesek 19, a 11-14 évesek 51 százaléka gondolja úgy, hogy szüleinél jobban ért a számítógéphez.

 

A jövő generációja, a jelen fogyasztói

 

A kutatásból kiderült az is, hogy minden második internetező gyermek kattintott már internetes hirdetésre, az iskoláskorú gyermekek több mint fele pedig szokott idegennyelvű weboldalakat is látogatni. Emellett a 7-10 évesek 32 százaléka, a 11-14 éveseknek pedig 63 százaléka iskolai feladatok megoldásához is használja a világhálót. Chatelni szintén a nagyobbak szoktak: a 11-14 éveseknek már 66 százaléka „beszélget" az interneten.

 

A VMRkids kutatás kérdőívét a gyerekek szülői felügyelet mellett, többnyire otthonukban töltötték ki, így az eredmények az otthoni internet-kapcsolattal rendelkező gyermekek internetezési, fogyasztási szokásairól, valamint reklámattitűdjéről adnak felvilágosítást.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.