Hirdetés

Nő a kalózszoftverek aránya



|

Hirdetés

A szoftvercégeknek az illegálisan másolt szoftverek a 2000-es évben 11,75 milliárd dolláros kárt okoztak, ami egyébként az előző évek hasonló adataihoz képest csökkenést jelent, ám ez nem annak köszönhető, hogy kevesebb lenne az illegálisan másolt szoftver, hanem annak, hogy a szoftverpiacon egyre több cég van jelen, és az általuk forgalmazott programok ára az elmúlt időkben mérséklődött.

A kalózszoftverek elleni harcra szakosodott BSA-t, vagyis a Business Software Alliance-t még 1994-ben hozták létre, és azóta kisebb-nagyobb sikerekkel végzi a dolgát, persze ennek a felhasználók nem mindig örülnek, pláne az olyan régiókban, mint például Kelet-Európa, ahol a fizetések még nem, de a szoftverárak már nyugati színvonalon vannak.

A legfrissebb felmérések szerint az olyan technológiailag fejlett területeken, mint például Észak-Amerikában, vagy Nyugat-Európában is jelen vannak a kalózszoftverek, de természetesen korántsem olyan arányban, mint az elmaradottabb területeken. A különböző elmaradottabb ázsiai országokban például a szoftvereknek több mint 50 százaléka illegális szoftver, ez pedig nagyon rossz hatással van a globális felmérések mutatóira is.

Bob Kruger, a BSA végrehajtó részlegének igazgatója elmondta, hogy egyes területeken kedvező folyamatok mentek végbe az elmúlt időkben, de a BSA vezetői még korántsem elégedettek az eddig elért eredményekkel, hiszen az illegálisan másolt szoftverek évente több ezer programozó állásába és több milliárd dollárba kerülnek.

A felmérések azt mutatják, hogy az ázsiai régióban keringő különböző kalózszoftverek okozzák a legnagyobb kárt a szoftvercégeknek, mert ez a régió egymaga 4 milliárd dolláros bevételkiesést jelent a szoftveriparnak. Az illegális és megvásárolt szoftverek aránya a kelet-európai régióban a legrosszabb, hiszen az ebben a régióban található országokban használt szoftverek átlagosan több mint 63 százaléka kalózszoftver. Országokra lebontva ebből a szempontból a legrosszabb helyzet Vietnamban van, hiszen itt az összes használt szoftvernek mindössze 3 százaléka legális szoftver.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.