Hirdetés

Nyugdíjba megy a NetMeeting



|

Hirdetés

A NetMeeting segített utat törni az online konferenciáknak, amikor 1996 májusában közzétették, mielőtt megjelent volna az azonnali üzenő (IM) és más szolgáltatás a valós idejű online kommunikáció céljára. A szoftver ma is a Windows része, s bizonyos elemeit ma is használja az MSN Messenger és a Windows Messenger IM alkalmazás. Ám a NetMeeting teljesítette feladatát, és fokozatosan megszüntetik, közölte Stacy Drake, a Microsoft szóvivője. A fejlesztésével már leálltak, valamint az MSK és a Windows következő frissítéseiből is eltávolítják. A jövőben a cég IM alkalmazásai az Office Live Meetinghez kapcsolódnak, melyhez a Microsoft a PlaceWare április megvásárlásával jutott, és melynek azóta elindította új verzióját. Drake elmondta, hogy a NetMeetinget eltávolítják a Microsoft webhelyéről is, miután a címtára már eltűnt onnan, így a felhasználónak magának kell begépelnie a személy IP címét, akivel tárgyalni akar. Drake nem tudott konkrét időpontot mondani a NetMeeting leállítására, csupán jelezte, hogy ez „fokozatos” lesz.

A szakértők felhívják a figyelmet, hogy a NetMeeting már akkor meghalt, amikor a rivális termékek, pl. az IBM Lotus Sametime, kijöttek. A NetMeeting nyugalmazása nincs kapcsolatban azzal a szabadalomsértési perrel, melyet a szoftveróriás a hónap első napjaiban elvesztett az SPX leányvállalatával az Imagexpóval szemben, amely azt állította, hogy a Microsoft tőle lopta a NetMeeting whiteboard elemét.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.