Hirdetés

Pereljék a Google-t, ne minket!



|

Nincs semmi különbség a Google és köztünk, állítják a torrentkeresők.

Hirdetés

Februárban az MPAA hét pert indított a Torrentspy és hasonló keresőszolgáltatást biztosító cégek ellen. Ez volt első eset, hogy az MPAA a keresőoldalakat a szerzői jog megsértésével vádolta.

A Torrentspy hétfői beadványában a kereset megszüntetését kérvényezte, mondván az MPAA akár beperelhetné a Google-t is, hiszen a Google pont ugyanazt teszi, mint ők, csak jobban. A Torrentspy ugyanis egy olyan kereső, amely kizárólag torrent-állományok megtalálását teszi lehetővé. Ám e torrent-állományok "mögött" leggyakrabban egyszerűen letölthető filmek, zenék vagy szoftverek bújnak meg.

A Torrentspy azzal érvvel, hogy weboldalukon nem találhatók sem jogvédett termékek, sem azokra mutató hivatkozás, és egyáltalán nem támogatják a szerzői jog megsértését. Azért pedig végképp nem vonhatók felelősségre, hogy látogatóik mit tesznek azután, hogy elhagyták az oldalt.

"Nincs semmi különbség a beperelt weboldalak és a Google keresőoldala között", áll a beadványban. "Minden, amit a megvádolt weboldalakról állítanak hatványozottan igaz a Google-ra is, lévén az minden tekintetben messze túlszárnyalja a szóban forgó oldalakat."

Az MPAA vádjait a Legfelsőbb Bíróság a Grokster cég elleni korábbi döntésére alapozza. Akkor a Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy felelősségre vonható az az illető, aki a szerzői jog megsértésére alkalmas eszközt tesz elérhetővé és/vagy azt népszerűsíti. A Grokster a döntést követően beszüntette tevékenységét és vele együtt jó pár másik fájlcserélő is bezárt vagy átalakította üzleti modelljét, hogy megmeneküljön a Legfelső Bíróság szigorától.

Az MPAA februárban azzal a céllal adta be a keresetet a hét cég ellen, hogy csapást mérjen a legjelentősebb kalózhálózatok működésére, megakadályozva az illegális tartalmak terjesztésének lehetőségét.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.