Hirdetés

phonostar-Player 2.0



|

Rádiót többféleképpen is hallgathatunk, a hagyományos módszer mellett ma már az internet is komoly alternatívát jelent.

Hirdetés

 

radio2.jpg

 

Az internetes rádiók terjedését eddig a lassú kapcsolatok hátráltatták, de külföldön már régóta lehetett hallgatni számtalan állomást. Idehaza is voltak próbálkozások, emlékezzünk a Világrádióra, amely a magyar csatornákat népszerűsítette volna, de sajnos még a szélessávú internet elterjedése előtt megszűnt. Azóta elsősorban külhoni csatornákat és csak pár magyar adót érhetünk el, legtöbbször külföldön készült alkalmazásokkal.

 


Ezt hallgassa meg!

radio1.jpg
A phonostar-Player telepítése után egy nagyon egyszerű, puritán külsejű szoftver fogad minket. A kezelőgombok adják magukat, de feltűnhet egy piros gomb is, amiről már most elárulhatjuk: igen, ez egy felvevőgomb!

 

Jobban szemügyre véve a főablakot, láthatjuk a rádió bekapcsolásától eltelt időt, a foglalt sávszélességet – és furcsa kis ikonokat. Ha elsőként az információra kattintunk, egy újabb, nagyobb ablak jön elő, a kiválasztott állomás részletes tulajdonságaival – ezt a panelt később egy kis fül segítségével is előhozhatjuk, vagy bezárhatjuk. Az ablak alján sajnos reklámokat is láthatunk, de a szolgáltatások és az ingyenesség fejében ez bevállalható.

 

Végigkattintva a gombokon, felfedezhetjük a program további funkcióit: így például a legtöbbet hallgatott német adókat, a kedvenceket, ahová egy kattintással felvehetjük az éppen hallgatott adót, kereshetünk egy nekünk tetsző állomást; jó pár magyar rádióra is rábukkanhatunk a keresési szűrőkkel.

 

Az állomások keresése során megtekinthetjük a legfontosabb információkat, úgymint az adó stílusát, a sugárzás minőségét, az állomás nyelvét és helyét. Ha ennél többre vagyunk kíváncsiak, közvetlenül megnyithatjuk a rádió honlapját is. Az alkalmazás az MP3 mellett Real Media és Windows Media sugárzású adók vételét támogatja, ezért az utóbbi két rendszerhez való kodekeket is telepítenünk kell.


És ez még nem minden!

radio3.jpg
Ez a szoftver nemcsak rádiózásra jó – nagyon sok fontos egyéb funkció is helyet kapott benne. Ilyen például a rögzítés lehetősége, amellyel WAV vagy MP3 formátumokban rögzíthetjük az adást. Ehhez azonban egy kis trükköt használ a phonostar-Player: nem közvetlenül a sugárzott jelet rögzíti, hanem a hangkártyán keresztül veszi fel a hallott adást. Bár ez a megoldás kicsit fapadosnak tűnik, hasznos, mert a digitálisan rögzíthetetlen, védett streameket is elkaphatjuk vele.

 

Ha éppen nem lennénk otthon, amikor a műsor kezdődik, egy könnyen kezelhető időzítő segítségével előre beállíthatjuk a kívánt műsort, a rögzítés végén ki is kapcsoltathatjuk a programmal a gépet.

 

Ha nem találnánk meg benne a kedvenc adónkat, de tudjuk az adás elérési útját, felvehetjük azt az adatbázisba. Minden esetben meg kell adnunk, hogy milyen kódolással kapjuk a jelet és az állomás nevét.

 

 

Adatok

  • Ingyenes program
  • 13 euróért többet tudó, Pro verzióban is kapható
  • Internetes adók keresése és hallgatása
  • MP3, Real Media és Windows Media kódolású adások vétele
  • Időzíthető felvétel
  • Rögzítés hangkártyán keresztül
  • Bővíthető adatbázis



Értékelés

Előny: Rögzíthető adás, bővíthető adatbázis, időzíthető felvétel

Hátrány: Kevés választható felszín, kéretlen reklámok

Teljesítmény: 97

Szolgáltatás: 95

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.