Hirdetés

Pinnacle Studio Plus 9



|

Hirdetés

Szerencsére a verziókövetés is olcsón megoldható, rossz hír viszont, hogy némely extra szolgáltatás csak internetes aktiválás után érhető el. A Studio az egyik legnépszerűbb otthoni felhasználásra szánt videoszerkesztő program, amely komoly múltra tekinthet vissza. A 9-es verzióban alaposan felújították a mélyben dolgozó motort, a kezelőfelület viszont - a régi felhasználók örömére - továbbra is hasonló maradt. Ezúttal olyan lehetőségek kerültek a programba, amelyek egy kis lépéssel közelebb hozták nagy testvéréhez, a Liquid Editionhöz.




Az első szembeötlő újdonság a második szerkesztősáv megjelenése, ahol elsősorban filmrészleteket helyezhetünk el. Ez a lehetőség nagyon hiányzott a szoftverből, a konkurens termékekben már régen jelen volt. Segítségével olyan speciális effektusokat készíthetünk, mint a „kép a képben”, illetve a különböző képátúsztatási hatások, vagy éppen a hollywoodi filmekből ismert „színkilövés”, ahol a szereplőt kék vagy zöld háttér előtt vesszük fel, majd ezt a színt kiszűrjük a képből, így azt a hatást keltjük, mintha ő a második szerkesztősávra rakott álkörnyezetben mozogna. (A program Chroma Key néven ismeri ezt a funkciót.)

A teljes cikk Pinnacle Studio Plus version 9 - Még egy kis plusz címmel a 2004. decemberi számunkban olvasható.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.