Pókerező robotok küzdelmével zárult az NNG programozóversenye

|

Egyetemi hallgatók és tapasztalt programozók vegyesen, összesen 300-nál is többen jelentkeztek az ország minden tájáról az NNG által rendezett C++ Grand Prix versenyre. A fődíj a pénteken a cég székházában megrendezett döntőn talált gazdára: a nyertes csapat elutazhat a világ legnagyobb videojáték konferenciájára Los Angelesbe.

Hirdetés

Idén harmadik alkalommal hirdetett versenyt programozók számára a budapesti székhelyű navigációfejlesztő, az NNG, annak érdekében, hogy megtalálja a legtehetségesebbeket. A C++ Grand Prix-re hallgatók és tapasztalt fejlesztők jelentkezését egyaránt várták, a feladatsorokat a cég szakemberei úgy állították össze, hogy ne egyedül a tapasztalat legyen a döntő szempont. Végül több mint 110 csapat adta le nevezését, akiknek két hét állt rendelkezésükre, hogy a selejtező feladatait megoldják. A döntőbe jutott 4 szenior és 6 hallgatókból álló csapat pénteken egy különleges, egész napos kihívás során küzdött meg a nyereményekért. A cél egy pókerező robot megalkotása volt: az egyes csapatok robotjai minden tízedik másodpercben játszottak egy kört egymással. A csapatoknak menet közben, az aktuális eredmények alapján is kellett alakítaniuk a robotjuk stratégiáját, így a problémamegoldás mellett a versenyzők kreativitását is mérhették a szervezők.

Hirdetés

A versenyt végül a Nutellás Gereblye nevű csapat nyerte, az ő robotjuk játszott a legeredményesebben az idei C++ Grand Prix-n.

A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy az eredmények minden percben változtak, folyamatosan figyelnünk kellett a többi játékos viselkedését és annak megfelelően alakítani a kódunkat, finomhangolva a stratégiánkat. Mindezt a lehető legrövidebb idő alatt.” – mondta el a győztes csapat.

A kiváló stratégiának köszönhetően ők utazhatnak el Los Angelesbe, az E3® expóra a világ legnagyobb számítógépes és videojáték konferenciára. Az utazás mellett a csapat tagjai ellátogathatnak a 2015-ös Forma-1 Magyar Nagydíjra is. Második helyen az ELTE Sparrows hallgatókból álló csapat végzett, az ő nyereményük egy-egy Apple® okosóra, melyet itthon az elsők között kaphatnak majd kézhez. A harmadik helyezett egy senior csapat lett, a VoidStar tagjai Hermann Miller Celle® székeket vihettek haza.

Hirdetés

A vállalat HR igazgatója, Magyari Andrea elmondta: „Az NNG sikerességéhez kulcsfontosságú, hogy megtaláljuk a legtehetségesebb szakembereket, ami nem könnyű feladat, hatalmas a verseny a legjobbakért a munkaerőpiacon. A verseny megrendezésével nem titkolt célunk, hogy újabb tehetségekkel találkozzunk, akiket talán hamarosan a csapatunk tagjaiként üdvözölhetünk – akár budapesti, akár szegedi irodánkban.”

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.