Hirdetés

Pulitzer-díjas háborús fotót tiltott le a Facebook



|

A napalm-támadás elől menekülő meztelen kislány kapcsán komoly botrány robbant ki.

Hirdetés

Többször támadták már a Facebookot a hírfolyamot szerkesztő munkatársak, majd az őket váltó algoritmus miatt is, ezúttal pedig ismét a sajátságos cenzúrájuk került terítékre. Miután Norvégia legnagyobb napilapjának egyik újságírója, Tom Egeland hét ikonikus háborús fotót posztolt, fiókját felfüggesztették.

Hirdetés

A Facebook a Nick Ut által 1973-ban, a vietnami háború idején készített, The Terror of War című fotót minősítette gyermekpornográfiának, mivel azon a napalm-támadás elől menekülő gyerekek között egy meztelen kislány is látható. Másnap az Aftenposten címlapján egy Marc Zuckerberghez címzett nyílt levélben foglalkozott az üggyel, a főszerkesztő által a közösségi oldalon megosztott cikket pedig ismét törölték.

Az ügyet hamar felkapta a média, a BBC szerint még Norvégia miniszterelnöke is posztolta a Pulitzer-díjas fotót, ami újra a cenzúra áldozatául esett. A Facebook végül visszavonulót fújt, maga Zuckerberg ígérte meg, hogy minden ezzel kapcsolatos törölt tartalmat és megosztást visszaállítanak. Magyarázatában azzal érvelt, hogy nem egyszerű meghúzni az engedélyezett és a sértő közötti határvonalat, jelen esetben azonban a kép történelmi jelentősége többet nyom a latba, mint a rajta látható meztelenség.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.