Hirdetés

PureSync Personal Edition 2.2



|

Az adataink biztonsága sokat ér, főleg, ha naprakészen kell belőlük mentés. Most egy olyan alkalmazást mutatunk be, amellyel sokféle módon helyezhetjük biztos helyre a fájljainkat.

Hirdetés

Adatokat akár a Windows beépített programjával is szinkronizálhatunk, de külső alkalmazásokat is kereshetünk ehhez. Ezek közül már párat bemutattunk a hasábjainkon, de most itt az újabb jelentkező, a PureSync. Kétféle verzió létezik belőle: az ingyenes Personal, valamint a fizetős Professional kiadás. Ez utóbbit természetesen főleg vállalati célokra tervezték, így csak ebbe építették bele a zárolt állományok, valamint a több felhasználó közti szinkronizálást, illetve az FTP-kiszolgálók kezelését. De akkor mit kapunk ingyen? Nem kell aggódni, marad elég funkció, amiért érdemes kipróbálni a szoftvert!

 

 

 

 

A bőség zavara

 

A program kis mérete ellenére sok hasznos funkciót tartalmaz, már az első indításnál egy varázslóval szembesülünk, ahol csak győzzünk válogatni a lehetőségekből. Választhatunk szinkronizáláson alapuló mentést, egyirányú másolást, képeket menthetünk le a digitális fényképezőből, illetőleg megadhatjuk, hogy USB-kulcson keresztül visszük-e át a fontos fájlokat máshova vagy sem. Talán csak a CD/DVD-írást hiányolhatjuk, de ne feledjük, hogy az elsődleges cél a szinkronizálás, ami egy ilyen média esetében kétséges lehet, ráadásul az állományok jobban sérülhetnek az optikai lemezen. A varázslót mindenképpen javasoljuk akár a kezdőknek, akár a programmal ismerkedőknek, ugyanis részletes beállításokat kapunk minden lépésnél, és hamar kiválogathatjuk a mentéshez szükséges adatokat. A forrás és célmappa megadása igazán egyszerű és máris indíthatjuk a szinkronizálást. Ha varázsló nélkül szeretnénk kezdeni a munkát, akkor a hagyományos forrás–cél paneleket kapjuk meg, amelynek tartalmát pár kattintással szűrhetjük.

 

 

Induláskor egy varázsló segít a szinkronizációban

 

 

A jóból is megárt a sok

A program mélyére tekintve számtalan beállítással találkozhatunk. Egyik menüben a szinkronizálási módokból csemegézhetünk, egy másikban összehasonlításokat végezhetünk (akár külső szerkesztő segítségével), míg egy harmadik menüt kinyitva speciális nézeteket vagy szűrőket adhatunk meg. Éppen ezért alaposan meg kell néznünk, melyik irányba történik a másolás és egyeztetés, és csak ezután válasszuk a végrehajtást. A projekt beállításai között olyan összehasonlítási paraméterekre lelhetünk, mint a bináris tartalom, a név vagy a méret egyeztetése, ráadásul a fájlneveket Unicode formátumról a hagyományos ASCII-ra konvertálhatjuk. Választhatunk a rendszer indulása kori vagy leállításnál lefuttatható szinkronizálást, így biztosan nem felejtjük el a napi mentést. Természetesen nem kell minden állományt állandóan átmásolni, lehetőségünk van csak a módosítottakat szinkronizálni. Ha az aktuális felhasználó nem rendelkezik rendszergazdai fiókkal, akkor más névvel és jelszóval is elindíthatjuk a műveletet. A gyorsabb használat érdekében az óra melletti ikonról vagy a mappák jobb egérgombos gyorsmenüjéből szintén elérhetjük az alkalmazást.

 

 

A fájlok összehasonlítási paramétereit is megadhatjuk

 

A PureSync valóban egy hasznos és alapos szinkronizáló, amelyet nyugodtan használhatunk napi mentéshez, vagy akár a hordozható médiákon történő fájlszinkronizáláshoz is. Bár az ingyenes verzió nem tud FTP-n keresztüli átvitelt, a belső hálózatot használhatjuk a fájlok biztonságba helyezéséhez.

 

Adatok

 

- Egyszerű mentés

- Változott fájlok szinkronizálása

- Időzíthető futtatás

- Cserélhető médiára történő átvitel

- Bináris összehasonlítás

- Forgalmazó: Jumping Bytes

- Ár: otthoni felhasználásra ingyenes

- Web: www.jumpingbytes.com/en/puresync.html

 

Értékelés


Előny: alaposan beállítható szinkronizálási lehetőségek

Hátrány: nincs CD/DVD-írási támogatás, FTP-re csak a fizetős verzió tud menteni

Teljesítmény: 4

Szolgáltatás: 4

Ár/érték: 5

 

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.