Hirdetés

Rangos díjat nyert a PC World főszerkesztője



|

Molnár József, a PC World főszerkesztője érdemelte ki a Hétpecsét „Év információbiztonsági újságírója” elismerését.

Hirdetés

A Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület még korábban, 2006-ban alapította meg az „Év információbiztonsági újságírója” címet - ezt minden évben nyílt pályázati felhívás során ítélik oda valakinek.

Az idén Molnár József, a PC World főszerkesztője vehette át a díjat az Egyesület március 18-i „Információvédelem menedzselése” LXV. szakmai fórumán.

Hirdetés

Az „Év információbiztonsági újságírója” erkölcsi elismeréssel azoknak az újságíróknak a teljesítményét ismeri el az Egyesület, akik sokat tesznek az információvédelmi tudatosságért, a témában rendszeresen publikálnak, továbbá felhívják a figyelmet a téma fontosságára.

Molnár József 2005-ben végzett az egri Eszterházy Károly főiskolán, 2004-től a Sanoma Budapestnél volt külső újságíró munkatárs. 2008 szeptemberétől pedig a Project/029 (korábban IDG Hungary) kiadó gondozásában megjelenő PC World magazinnál helyezkedett el, ahol 2014. január elseje óta főszerkesztőként dolgozik.

A Hétpecsét Egyesület fórumán Molnár József „Torrent gazdaságtan – veszélyek és lehetőségek” címmel tartott előadást. Prezentációjában röviden ismertette a jogsértő fájlmegosztó szolgáltatások mögött meghúzódó érdekeket, amelyek fenntartásából jelenleg még csak az internetes alvilág képes profitálni, a felhasználók és a jogtulajdonosok kárára.

Az „Év információbiztonsági újságírója” címet az Egyesület március 18-i „Információvédelem menedzselése” LXV. szakmai fórumán vette át Molnár József Gasparetz Andrástól, az Egyesület elnökétől.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.