Hirdetés

Rekordnagyságú árbevétel a Microsoftnál



|

Hirdetés

A tavalyi második negyedéves eredmény magában foglalta az alkalmazotti részvényopció-átruházási program 2.21 milliárd dolláros kompenzációs költségét. A második negyedév nettó eredménye 3.46 milliárd dollár lett.

„A rekordszintű árbevétel annak köszönhető, hogy az üzleti és a fogyasztói szegmensben is erős kereslet mutatkozott termékeink iránt” – mondta John Connors, a Microsoft pénzügyi igazgatója. „A hosszú távú stratégiánkhoz illeszkedően indított új üzletágak is kezdenek nyereséget termelni. A „Otthon és Szórakozás” („Home and Entertainment”) divízió most produkálta az első nyereséges negyedévet, és a Microsoft három új üzletága együttesen csaknem 700 millió dollárral nagyobb üzemi eredményt realizált, mint a tavalyi pénzügyi év második negyedévében.”




A „Kiszolgáló platformok” („Servers and Tools”) üzletág forgalma az előző év hasonló időszakához képest 18%-kal nőtt. Továbbra is igen nagy az érdeklődés az SQL Server iránt, melynek forgalma több mint 25%-kal nőtt az előző évhez képest. Ebben a negyedévben ünnepelte egyéves évfordulóját az Exchange 2003, amely minden korábbi Exchange-verziónál több licenceladást generált.

Az „Otthon és szórakozás” üzletág szegmensben a Microsoft rekord árbevételt és pozitív üzemi eredményt ért el. „Az Xbox üzletág minden fronton erősített, és kiugró forgalommal zárta ezt az évet” – mondta Robbie Bach, a „Home and Entertainment” üzletág igazgatója. „Az eddigi legerősebb játékszoftver-kínálatunknak köszönhetően a karácsonyi időszakban rekord forgalom mellett több konzolt adtunk el az Egyesült Államokban, mint a versenytársaink. Emellett az Xbox Live tagok száma meghaladta az 1.4 milliót.” A negyedévben 6.3 millió példány fogyott a „Halo 2” szoftverből, ami a 20 milliónyi eladott Xbox konzolt számítva 30%-os kötődési arányt jelent a játékkonzolhoz.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.