Hirdetés

Részlegesen leállt az USA közigazgatása



|

Nincs új költségvetés, kényszerszabadságon a közszolgák 40 százaléka.

Hirdetés

Rendkívül ritkán szoktunk nem kimondottan informatikához kapcsolódó írást közölni, azonban nehezen lehet szó nélkül elmenni azon apróságon, hogy magyar idő szerint kedd reggel 6 órakor hivatalosan is leállt az Amerikai Egyesült Államok közigazgatásának nem létfontosságú fele. Megnyugtatásul nem precedens nélküli az eset, utoljára 1995 novemberében 5 napra, majd utána december-január közt 28 napra kapcsolt félgőzre az USA.


Ennek oka, hogy a demokrata többségű szenátus és republikánusok által uralt kongresszus képviselői határozottan nem értettek egyet az új költségvetés ügyében. Az Egyesült Államok jelenleg két súlyos problémával küzd: egyrészt el kell fogadni a tegnap lejárt helyett az új költségvetést, másrészt pedig október 17-ig meg kell emelni a törvényben szabályozott adósságplafont is, ugyanis enélkül november elején becsődölne az ország.


A költségvetés elfogadását az akadályozta meg, hogy a republikánusok komoly feltételekhez kötötték a büdzsé ratifikálását, többek közt Obama egészségügyi reformjával sem értenek egyet, amely minimum 30 millió nem biztosított amerikaira terjesztené ki az ellátást. A reform technikai kivitelezésére az elkövetkező 12 hónapban nem adnának pénzt a republikánusok, Obama viszont nem hajlandó aláírni egy ilyen feltételt tartalmazó dokumentumot.

Hirdetés


Jelenleg tulajdonképpen izmozás zajlik: a felek arra várnak, hogy a hatalmas nyomás alatt meghajlik a másik, így elfogadják a számukra kedvezőtlen feltételeket. A helyzet egyelőre nem katasztrofális, ám a felek csőlátása komoly aggodalmakat szül a piacon, hiszen az adósságplafon megemelésének esetleges elmaradása jó eséllyel bedöntené a világ pénzügyi rendszerét.


A költségvetés elfogadásának csúszása azt jelenti, hogy ma reggeltől kezdve az USA 2,1 millió köztisztviselőjének olyan 40 százaléka, azaz olyan 800 ezer fő – legrosszabb esetben fizetetlen – kényszerszabadságon van, míg nagyjából 1 millió személytől önkéntes munkavégzést kérnek a hivatalok.


Többek közt bezártak a múzeumok és nemzeti parkok, leállt rengeteg kiegészítő szociális program, szinte mindenhol lassul az ügyintézés, támogatás nélkül maradnak a jelzáloghitelek és kisvállalkozói kölcsönök. A kereskedelmi hatóság 87, a védelmi minisztérium 50, az energiaügyi hivatal 69, a környezetvédelmi hatóság 94, az igazságügyi minisztérium 15, míg a kincstár alkalmazottainak 80 százalékának nem kellett ma munkába mennie. A NASA dolgozóinak 97 százaléka maradt otthon.


A postához és központi bankhoz hasonló intézményeket nem érinti a malőr, ugyanis ezek önálló finanszírozásúak. A mostani leállás csak a nem kötelező kiadásokat érinti, így továbbra is ki lesznek fizetve a nyugdíjak, az egészségügy és rendfenntartó szervek szokásos módon működnek tovább.


(A kép forrása: WEBN-TV / Flickr)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.