Hirdetés

RIAA: nem működik az izomközpontú cenzúra



|

A jogvédő szervezet szerint semmit sem érnek a Google-nek küldött eltávolítási kérelmek.

Hirdetés

A kritikusai által többek közt szűk látókörűnek titulált Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége (RIAA) tegnap egy blogbejegyzésben adta hírül, hogy tavaly ugyan 20 millió illegális zeneletöltést lehetővé tevő weblap linkjét küldték el a Google számára a keresési találataiból történő eltávolítás céljából, ám az egész semmit sem ér.


Az RIAA kalózelhárító részlegének alelnöke által jegyzett írás elsősorban a Google-t ekézi, állítása szerint a keresőcég ugyanis nem bünteti a folyamatosan warez zenéket terjesztő portálokat, noha egyes webhelyek esetében több ezerre rúg az elküldött törlési kérelmek száma. Az úriember szerint az még rendben van, hogy például kétszer is felbukkanhat ugyanaz az anyag egyetlen webhelyen, de ha már sokadszorra kell ugyanannak az eltávolításáért könyörögni, akkor miért nem lehetne onnantól kezdve a komplett portált megbélyegezni és szankcionálni?


Az ügy érdekessége, hogy az Ars Technika beszámolója alapján az amerikai kongresszus hamarosan nekiül a szerzői jogi törvények és DMCA felülvizsgálatának, így valószínűleg nem véletlen, hogy az RIAA pont most publikálta az írást.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.