Hirdetés

Riválisait kell hirdetnie a Google-nek



|

Az EU nem fogja megbírságolni monopolhelyzete miatt a keresőcéget, ám ennek ára lesz.

Hirdetés

Komoly csatát zárt le az Európai Unió versenyfelügyeleti szervével a Google, ugyanis a két félnek sikerült normál eljáráson kívül kiegyeznie a vállalat európai keresőpiacon való monopóliumát erősító működései praktikái kapcsán.


A vita négy fő téma köré épült: a panaszosok kifogásolták a Google keresőjében megjelenő, egyéb saját szolgáltatásokból behúzott hirdetések megjelenítésének módját, plusz ugyanitt a harmadik felektől származó reklámok hátrányos megkülönböztetéséről beszéltek. Az sem tetszett nekik, ahogy a vállalat exkluzív szerződéseket köt portálokkal az AdWords használatáról, és korlátozza a folyamatban lévő AdWords kampányok más hirdetőplatformba való migrálhatóságát.


A szerződés pontos feltételei nem ismertek, ám a források szerint a Google ellenőrizhető módon vállalta a problémák megoldását, így például csökkenteni fogja a saját hirdetéseinek számát, továbbá minden saját szolgáltatásába mutató link mellett megjelenít majd három annak riválisához vezető hivatkozást.


A változtatások elméletileg az elkövetkező hónapban lesznek implementálva, és ha mindenkinek megfelelnek, akkor 5 évig a keresőcég vállalja az „újítások” megtartását – tulajdonképpen ez lesz a Google saját böngészőválasztó képernyője, csak jelen esetben harmadik féltől származó szolgáltatásokra mutató linkekről van szó. A vállalás betartását független fél felügyeli majd.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.