Hirdetés

SMS létrehozás beszédfelismeréssel



|

Hirdetés

A dél-koreai elektronikai gyártó kifejlesztett valamit, amit a világ első olyan mobiltelefonjaként tart számon, amely képes a beszédet szöveges üzenetté konvertálni.

A telefon két beszéd-szöveg átalakító terméket használ, nevezetesen a VoiceMode-ot és a QuickPhrase-t, és múlt héten mutatták be a Las Vegas-i Nemzetközi Fogyasztói Elektronikai Kiálltáson (CES). A két beszédértelmező technológia közül a fejlettebbnek számító VoiceMode a Samsung SGH-P207 telefonján fog majd működni.




A szoftver beszédfelismerést használ ahhoz, hogy az felhasználó kimondott szavait közvetlenül egy rövid szöveges üzenetté (SMS) alakítsa, amelyek elküldéséhez szintén nincsen szükség gombokra: hang-parancsokkal el tudjuk juttatni. A Samsung A800 telefon is a VoiceMode-ot fogja használni, és teljes beszéd-szöveg konvertálási képességei lesznek - mondta Suyeon Chae, a szöuli Samsung Electronics szóvivője. A QuickPhrase-zel, amely a Samsung SPH-A890 telefonján fog szerepelni, a felhasználók szóbeli parancsokkal címezhetik meg üzeneteiket, valamint előre beprogramozott, gyakran használt üzeneteket illeszthetnek be. A három készülék valamikor az első negyedév során lesz kibocsátva az Egyesült Államokban - modta Chae. Az árakról egyelőre nem közöltek információkat.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.