Hirdetés

Star Wars vs. BitTorrent



|

Hirdetés

Nos, tegnap újabb fordulat következett az ügyben, hiszen mint kiderült, az FBI érdeklődését is felkeltette az érintett hálózatokon tapasztalható, szokatlanul magas aktivitás. Úgy tűnik ezúttal az erő a hatóságokkal volt, mert rövid bizonyítási eljárás után végül sikeresen bezáratták a filmet terjesztő hubot.

A Szövetségi Nyomozóhivatal a vámhatóság szakértőivel közösen végrehajtott, "D-elite" fedőnevű akció során sikeresen leplezte le az Elite Torrents elnevezésű BitTorrent site-ot. Ennek eredményeképpen lefoglalták az üzemeltetők szervereit, a feltételezett elkövetőket előzetes letartóztatásba helyezték, valamint a diadal hírét siettek közölni az egykori weboldal valamennyi látogatójával: rikító vörös és sárga feliratokkal figyelmeztetnek minden ide tévedő "kalandort" arra, hogy könnyen pórul járhat, aki illegális fájlcsrére adja fejét. A vizsgálat során bebizonyosodott, hogy az Elite Torrent a netes bűnözés magasiskoláját jelentette, hiszen ezen csatornán keresztül hozzávetőlegesen 130 ezer állandó felhasználó kb. 15-20 ezer jogvédett szerzői művet tölthetett le, "természetesen" nagyrészt illegális módon.

Az USA-ban Bush elnök nemrégiben egy rendkívül szigorú szerzői jogi törvényt szentesített, mellyel nem titkolt célja az Internetes kalóztevékenységgel szembeni totális háború elősegítése. Ez többek között az ország alapvető gazdasági érdeke is, hiszen a jogosulatlan letöltések éves szinten több százmilliárd dollár kiesést okoznak az államkasszának. Emiatt már egyes szenátorok is igyekeznek meggyőzni az elnököt arról, hogy ne csak Amerikában, de Ázsiában,- főként Oroszországban, és Kínában - is tegyen lépéseket (elsősorban a Kereskedelmi Világszervezeten, a WTO-n keresztül) a szerzői jogot sértő bűncselekmények visszaszorítása érdekében, hiszen ezekben az országokban manapság is virágzik a kalózmásolatok piaca. Ugyanakkor az érintett hatóságok vezetői siettek hangsúlyozni, hogy alapvetően nem a fájlcserélő programokkal van bajuk, hiszen azok legális szoftverek, hanem sokkal inkább a P2P rendszerek jogellenes tevékenységével kívánnak szembehelyezkedni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.