Hirdetés

Steve Jobs volt barátnője kipakol



|

Chrisann Brennan önéletrajzi könyvében mesél az Apple-alapítóhoz fűződő „egyszerre forró és hideg” kapcsolatáról.

Hirdetés

Chrisann Brennan, a 2011-ben elhunyt Steve Jobs volt barátnője és első gyereke, Lisa édesanyja kiadás előtt álló memoárjában az Apple-alapítóval töltött éveiről ír. A The New York Post kedden szemelvényeket közölt a The Bite in the Apple: a Memoir of My Life with Steve Jobs című könyvből, amely bensőséges, ugyanakkor zavarba ejtő képet fest a világ talán leghíresebb menedzseréről.

Brennan abban az időben élt együtt Jobs-zal, amikor az Apple garázscégből IT-óriássá vált. Könyvében elsősorban Jobs személyiségének változásaival foglalkozik. „Steve gyakran emlegette, erősen érzi, hogy az előző életében második világháborús pilóta volt – írja Brennan. – De én nem így láttam őt. Az Apple beindult; Steve pedig repülőgép helyett űrhajóban ült, készen arra, hogy áttörje a lehetségesnek hitt dolgok atmoszféráját.”

Brennan szerint az Apple-alapítóval való kapcsolata „egyszerre volt forró és hideg”. „Néha teljesen belebolondultunk egymásba, máskor elképesztően untuk a másik társaságát – írja. – Kellemes vacsorákat és gyönyörű estéket töltöttünk el együtt, ugyanakkor alig tudtuk fenntartani az érzelmi intimitás illúzióját, így nem is építhettünk erre.”

Hirdetés

Brennan hosszasan boncolgatja közös spirituális témájú beszélgetéseiket, amelyeket Jobsnak a japán zen mester Kobun Chino Otogawához fűződő barátsága inspirált. Mint mondja, egy idő után kellemetlenné vált a számára, hogy úgy nézzen a kedvesére, mint „lelki vezetőjére”, akinek egyre erőteljesebbé és gyakran „rosszindulatúvá” váló egoizmusa is nagyon zavarta.

Mint írja, idővel eljött az a pillanat, amikor a hétköznapi dolgok már egyáltalán nem kötötték le Jobs érdeklődését. „Ahogy az Apple egyre nagyobbá vált, úgy nőtt Steve önelégültsége is” – fejtegeti.

Az Apple-vezér évekig tagadta, hogy ő lenne Brennan lányának, Lisa Brennan Jobsnak az apja, idővel mégis a nevére vette, közel kerültek egymáshoz, és erős érzelmi kötelék alakult ki kettejük között. Végül Brennan és Jobs is békét kötöttek egymással: tizenöt évvel az elválásuk után, telefonon beszélték meg a szakításukat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.