Hirdetés

Szép új szélessávú világ



|

Hirdetés

A most feltárt trend szerint a multimédia szórakoztatás mindinkább a tévék és a konzolok irányába tolódik, az interaktív tartalom és a szoftver frissítés pedig a PC-ken keresztül folyik majd. A szerzők szerint mindenki arra számított, hogy a szélessávú szolgáltatások új típusú, csak nagy adatátviteli sebesség mellet igénybe vehető tartalmakat hoz létre. De az váratlan, hogy az új technológiák beágyazódtak olyan "régi" technológiákba is, mint például a tévézés. Minden egyes eszköz a nagysebességű internetre kapcsolódik, s a tartalom a megszokott eszközök igénybevételével élvezhető. Például a zenei fájlokat a bevált hi-fi eszközökön lehet visszahallgatni. Így aztán a tartalomszolgáltatók kénytelenek lesznek beépíteni a hagyományos szórakoztatóelektronikai termékeket is elképzeléseikbe, s olyan szolgáltatásokat nyújtani, amelyeket a fogyasztók már meglévő eszközeik felhasználásával igénybe vehetnek. A Forrester szerint azzal, hogy megtörtént a szélessávú szolgáltatások és a hagyományos eszközök összekapcsolódása, az új típusú tartalmak kiadása valósággal robbanásszerűen fog megnőni 2001 folyamán.

Jövő ilyenkorra az Egyesült Államokban 11 millió háztartásban lesz szélessávú internetkapcsolat szemben a mai 5 millióval, ráadásul az előfizetők egyre hosszabb időt töltenek majd a hálózatra kapcsolódva. Mindenekelőtt a zene tör utat magának az internetes csatornákon: az USA-ban 2002-ben 19 milliónyian fognak zenei fájlokat letölteni, s minden negyedik szélessávú szolgáltatást fizet elő. A következő lépésben pedig az interaktív "set top boxok" jelennek meg a tömegesen a tévékészülékekre és hi-fi eszközökre csatolva, hogy még több kizárólag az előfizető választásától függő videó vagy audió szórakoztatási lehetőséget kínáljanak.

A tömegméretűvé duzzadt előfizetések 2002-re előidézik a szolgáltatások jelentős áresését. Ez azt eredményezi, hogy 2003-ra 20 millió set top box szolgáltat majd szélessávú tartalmat és 16 millió konzol jut majd szélessávú kapcsolathoz. Két évvel később viszont már 191 millió eszköz szolgáltat tartalmat szélessávú csatornákon, de ezek közül a PC-k már csak egyharmadnyit tesznek ki. A PC-k olyan platformmá válnak, amelyekkel lehetővé válik a specializált és testreszabott szoftverek letöltése vagy közvetlen hálózaton keresztüli igénybevétele. Ez utóbbiból - a Forrester becslése szerint - 2005-ben 1 milliárd dollár bevétele származik majd az amerikai szolgáltatóknak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.