Hirdetés

Szolgáljon és töltsön



|

Hirdetés

Ha szélessávú internettel rendelkezünk, használjuk ki a sebességben rejlő lehetőségeket! Munkánkhoz szükséges állományainkat távolról is elérhetővé tehetjük, ha számítógépünket ideiglenesen FTP-kiszolgálóvá alakítjuk. Így ha munkahelyünkön jutott eszünkbe, hogy a megbeszélésre szánt táblázatunk, grafikonunk otthoni gépünkön maradt, akkor pillanatok alatt letölthetjük azokat. De akár egy jól sikerült kirándulás fotóit is közzétehetjük ismerőseink körében anélkül, hogy weboldalra vagy tárhelyre kéne feltöltenünk azokat - így még időt is spórolhatunk. A PC World hasábjain és Segélyvonal fórumunkon is többször ajánlottuk már erre a célra az ingyenes GuildFTP programot. Az alábbi példában is ezt fogjuk használni.

A program telepítése egyszerű, mindössze a helyét kell megadnunk, és beállítani, hogy az indításra szolgáló ikonokat hova helyezze el. A telepítő induláskor és befejezéskor is felhívja a figyelmünket, hogy a www.guildftpd.com címen ellenőrizzük, nem jelent-e meg a program friss verziója. Ezt később a File menü Check for updates menüpont segítségével is megtehetjük. (E sorok írásakor a 0.999.13-as verzió volt elérhető.)

A programot egyszerű, jól áttekinthető felület jellemzi. A főablakot négy részre osztották: baloldalt fastruktúrába szervezve láthatjuk a felhasználói csoportokat, valamint az azokhoz tartozó tagokat. Jobboldalt három további ablakrészben tekinthetjük meg a szerverünkhöz kapcsolódott számítógépeket, a fel- és letöltés állapotait, illetve részletesen beállíthatjuk, hogy az egyes felhasználók milyen jogosultságokkal rendelkezhetnek gépünkön.





Első lépések
Először néhány beállítást kell elvégeznünk, hogy igényes kiszolgálót helyezzünk üzembe. Válasszuk ki az Admin menü Options pontját. A megjelenő ablakban elsőként kattintsunk a Server fülre, és az FTP server name mezőbe írjuk be leendő kiszolgálónk nevét (például BuliFTP). Megadhatunk egy e-mail címet is, hogy probléma esetén ismerőseink ily módon értesíthessenek minket. Ez alatt a naplózással kapcsolatos beállítások találhatók. Egy csúszka segítségével szabályozhatjuk, milyen események legyenek eltárolva, továbbá azt is megadhatjuk, hova, milyen állományba mentődjenek. Célszerű a csúszkát középre állítani -- így visszakereshető ki, mikor csatlakozott gépünkhöz, de nem viszi túlzásba a naplóbejegyzéseket, ezért azok még könnyen áttekinthetők maradnak.



A Misc options résznél három lehetőséget érdemes kiemelni:
- Show hidden files to users: itt határozhatjuk meg, hogy a mappákban lévő rejtett fájlokat láthatják-e a kiszolgálóra bejelentkezett felhasználók vagy sem. Biztonsági okokból célszerű ezt kikapcsolva hagyni.
- Block the resuming of downloads: engedélyezzük-e a félbeszakadt letöltések folytatását. Erre nem feltétlenül van szükség, mivel nem nagyméretű állományokat teszünk közzé.
- Delete to Recycle bin: a letörölt fájlok a lomtárba kerüljenek-e. Célszerű bekapcsolni, hogy a véletlenül letörölt állományokat vissza tudjuk állítani.

Az Admin menü Server Messages pontjában a különböző eseményekhez rendelhetünk üzeneteket, például ismerőseink biztos jó néven veszik tőlünk, ha üdvözöljük őket bejelentkezéskor. Köszöntőnket a Pre-Login (kapcsolódás előtt, közben), illetve Post-Login (sikeres kapcsolódás után) ablakba írhatjuk be. Míg az elsőbe egy egyszerű köszöntést érdemes írni, addig a másodikba már esetleg az FTP-szerverre felkerült legfrissebb újdonságokra is felhívhatjuk a figyelmüket. A letöltés indításakor is üzenhetünk -- például, hogy nem folytatható a letöltés, ha megszakad.




Felhasználók felvétele
Ha túljutottunk a kezdeti beállításokon, akkor itt az ideje kialakítani felhasználói csoportjainkat és azok tagjait. A főablak bal oldalán lévő fastruktúrában induláskor egyetlen csoport található Group néven, és alatta egy anonymous nevű felhasználó. Az interneten lévő FTP-kiszolgálók többségére vendégként, névtelenül is bejelentkezhetünk, de erre most nem lesz szükségünk, így nyugodt szívvel megválhatunk tőle. Ehhez kattintsunk a névre a jobb egérgombbal, és válasszuk a Delete user parancsot, vagy kijelölés után nyomjuk meg az funkcióbillentyűt.

Ezt követően érdemes átnevezni a felhasználói csoportot: vagy a jobb gombos menüben, az Edit group paranccsal, vagy a kijelölést követően az billentyűvel. A listára akár több csoportot is felvehetünk, így könnyen megkülönböztethetjük rokonaink és barátaink hozzáféréseit.
Új felhasználó hozzáadásához előbb jelöljük ki a kívánt csoportot, majd nyomjuk meg az gombot. A bejelentkezéshez szükség lesz egy névre és egy jelszóra -- utóbbiból érdemes legalább 6-8 karakterest kitalálni, hiszen egy könnyen megfejthető jelszóval veszélynek tesszük ki adatainkat.




Utolsó simítások
Hátra vannak még a biztonsági beállítások. A GuildFTP telepítésekor létrejön egy ftproot nevű mappa a C: meghajtón, amelyet alapértelmezettként minden felhasználó tud olvasni. Célszerű ez alatt egy jól áttekinthető mappastruktúrát kialakítani, például ha fotóinkat szeretnénk megosztani, akkor hozzunk létre egy foto nevű könyvtárat. Nem tanácsos minden mappához teljes körű hozzáférést biztosítani! Az egyes felhasználóknak készítsünk saját könyvtárat, amelyet csak ők érhetnek el, és ahol kedvükre tevékenykedhetnek.

Ha a mappákkal készen vagyunk, be kell állítanunk hozzájuk a felhasználók jogosultságait. Válasszunk ki egy felhasználót, majd a főoldalon, a jobb oldali ablakok közül a legalsóban állítsuk be, mit is tehet ő az FTP-szerveren. Fontos, hogy az egyes jogosultságokat csoportszinten is kezelhetjük.

Az Options fül alatt szabályozhatjuk a felhasználóra vonatkozó beállításokat, melyek közül a következő pontok lehetnek fontosak számunkra:




- Inactivity Timeout: megadhatjuk, hogy hány perc semmittevés után bontsa az adott felhasználó kapcsolatát.
- Maximum transfer rate: megszabhatjuk, hogy ki mekkora szeletet használhat teljes sávszélességünkből. Erre azért lehet szükség, mert ha esetleg többen jelentkeznek be egyszerre, előfordulhat, hogy valakinél jóval gyorsabban megy a letöltés, míg másnál csak döcög.
- Account Enable: az adott névvel és jelszóval csatlakozhatnak-e a szerverhez.

A Path fülön láthatjuk az adott felhasználó által elérhető mappákat. A jobb egérgomb segítségével vehetünk fel újakat, vagy törölhetjük a már meglévőket. A mappa beállításai között az Attributes résznél megadhatjuk, hogy az adott felhasználó milyen jogosultságokkal rendelkezzen (olvasás, írás, állomány vagy mappa létrehozása stb.). A tagok saját mappájához célszerű minden jogot megadni. Ha nem akarjuk, hogy ismerőseink felesleges állományokkal pakolják tele gépünket, akkor a Settings részben beállíthatjuk, hogy az adott mappa mekkora területet foglalhat el a lemezen.

Üzembe helyezés
Számítógépünk készen áll FTP-programok kiszolgálására: már csak arra van szükség, hogy ismerőseink megtudják IP-címünket, különben nem találják meg gépünket az interneten. Ennek lekérdezéséhez használhatjuk DOS-ablakban például az ipconfig parancsot. Mivel internetkapcsolatunk valószínűleg dinamikus IP-címet használ, ezért minden egyes újracsatlakozáskor tudatnunk kell a tagokkal megváltozott azonosítónkat. Ha tűzfallal is rendelkezünk, és nem szeretnénk, hogy az minden bejövő csatlakozáskor figyelmeztessen, érdemes lehet a 21-es számú kommunikációs kaput átmenetileg kinyitni. Csak ne felejtsük majd el becsukni, ha már nem használjuk a kiszolgálót!

A teljes cikk a 2005. februári számunkban olvasható.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.