Hirdetés

Telenor Hipernet - mennyire szuper a hiper?



|

A hazai mobilszolgáltatók már jó ideje véres küzdelmet folytatnak a vásárlók kegyeiért, ezeknek a csatározásoknak az egyik legjellegzetesebb színtere pedig a mobilinternet.

Hirdetés

Az operátoroknak szinte minden félévben van bejelentenivalójuk a hálózatfejlesztésükkel kapcsolatban, és biztosan sok olvasónak emlékezetes maradt a Vodafone–T-Mobile csörte azzal kapcsolatban, hogy kinek gyorsabb a hálózata. A felhasználóknak ehhez képest stabil, gyors és olcsó netre van szükségük, számukra talán mindegy is, hogy pontosan milyen sebességen érkezik az.

 



Hiper-szuper

A Telenor viszont pont ellenkezőleg gondolta, amikor pár hónappal ezelőtt bejelentette Hipernet szolgáltatását, amely 42 Mbps-os elméleti sebességű mobilnetet nyújt a vásárlóknak. Mielőtt továbbmegyünk, érdemes körbejárni, hogy milyen technológia rejlik a terméknév mögött. Noha az egész világ már az LTE (Long Term Evolution) alapú 4G-s hálózatokra vár, vagy éppen azt vezetik be, sőt, használják (például Oslo, Stockholm, USA, Japán), hazánkban egy köztes lépcsőt valósít meg a 3G-alapokon nyugvó HSPA+. A Telenor a kínai ZTE-vel kötött megállapodása alapján lépésről lépésre kicserélte a hálózati elemeket, aminek kellemetlen mellékhatását az előfizetők is érezhették az év folyamán, hiszen előfordultak fennakadások az alapszolgáltatásokban.

Az átalakítással egyidejűleg megkezdődött a 3G-hálózat újrakonfigurálása is, aminek következményeként megtöbbszöröződött az átviteli sebesség, így létrejött egy speciális, dual carrier HSPA+-nak nevezett hálózat, amelynek elméleti maximális letöltési sebessége 42 Mbps, letöltési irányban pedig 5,76 Mbps. Pontosan itt különbözik a Telenor megoldása a Vodafone és a T-Mobile egyelőre pár helyszínen tesztelt, bevezetett HSPA+ szolgáltatásaitól, hiszen ezek 21 Mbps-os elméleti maximális letöltési sebességet nyújtanak.

 



Fontos magyarázatot adni az „elméleti sebesség” megfogalmazásra is: a technológia jellegéből adódóan valós 42 Mbps-os sebességet sosem érhetünk el egy ilyen hálózaton, hiszen az aktuális sebesség függ a mi, tornyokhoz viszonyított helyzetünktől, a bennünket körbevevő domborzattól, az épületektől és persze a hálózat pillanatnyi terheltségétől is. A mérési eredményeink is azt mutatják, hogy a város központjához közelebb, ahol sűrűbben találhatók adótornyok, egyértelműen jobb mérési adatok születtek, sőt a méréseredmények a szerint is változtak, hogy éppen mely napszakban végeztük el azokat.

Hardver és szoftver

A Hipernet használatához elsősorban egy olyan eszközre van szükség, amely támogatja a HSPA+-t. A Telenor előfizetési csomagjaiban többféle, elsősorban ZTE-gyártmányú USB-stick modemeket kínál, de létezik már olyan mobiltelefon is (például Samsung Galaxy S II), amely alapból kompatibilis a hálózattal. A modem használata mit sem változott a korábbiakhoz képest: a számítógép egyik USB-portjába kell bedugnunk, ami után azonnal megindul a sticken tárolt szoftver telepítése. A teljesen egyszerű alkalmazás hosszas telepítgetés után már csak arra vár, hogy kapcsolódjunk, az aktivitásunkat pedig a rajta elhelyezett és különböző színekkel világító LED jelzi.

 



Érdemes megemlíteni még a Telenor által kínált Hipernet előfizetői csomagokat is, ugyanis ezek már nemcsak azt határozzák meg, hogy mennyi adatot forgalmazhatunk egy hónap alatt, hanem azt is, hogy milyen maximális sebességet érhetünk el velük. Ez a fajta differenciálás eddig ismeretlen volt a piacon, és hogy működhessen, egyes csomagokhoz különböző típusú, gyártmányú modemeket kapunk.

Mérés, használat

A mérések megkezdése előtt egyszerűen csak használatuk a modemet, és azt állapítottuk meg, hogy internetezés közben észrevehetetlen a kapcsolat mobilnetes mivolta. A weboldalak, a videók pillanatok alatt betöltődtek és a rendkívül frusztráló, de a mobilnetre egyébként jellemző megszakadások sem jellemezték.

 


A mérésekhez a speedtest.net weboldalt használtuk, és természetesen az eredményeink nem reprezentatívak. A mért válaszidő-mértékek nem voltak rosszak ugyan, de még mindig bővel elmaradnak a kábeles kapcsolatoktól. A 40 és 100 ms között mozgó válaszidő az átlagos netes szokásoknak tökéletesen elegendő, viszont online játékra nem megfelelő. A külső kerületekben (Pesterzsébet, Cinkota) 3,9 és 4,8 Mbps-os átlagos letöltési sebességet mértünk, amiket egyébként este 6 körül, minden esetben 10 mérésből átlagoltunk. A feltöltés még ennél is gyengébben muzsikált, hiszen 1,2 és 0,2 Mbps-os átlagértékek születtek. Mértünk Szigetszentmiklóson is, ahol már pár fokkal jobb, 4,8 Mbps-os átlagos letöltési és 1,8 Mbps-os átlagos feltöltési sebességek születtek.

Amint beljebb jöttünk a városba (XIII. kerület, Újlipótváros), drasztikusan megnőttek az ere4dmények, hiszen itt 11,6 Mbps-os átlagos letöltést mértünk, feltöltés viszont itt sem volt izmos a maga 1,36 Mbps-os átlagos értékeivel. Ahogy kicsit kijjebb mozdultunk az Árpád hídhoz, rögtön estek az értékek, ugyanis itt 2–3 Mbps-os le-, illetve 1,3-2 Mbps-os feltöltési sebességeket mértünk. Végül a procedúrát a szerkesztőségünkben, a Madách Imre úton, közel a Deák Ferenc térhez fejeztük be, ahol 7,3 Mbps-os letöltési és 1,5 Mbps-os feltöltési átlageredményeket kaptunk. Az összes részeredményre jellemző volt, hogy akár 10 percen belül is hatalmas különbségek mutatkoztak az eredményekben, azaz előfordult, hogy az egyik pillanatban 1,21 Mbps-os, a másikban pedig már közel 6 Mbps-os letöltési sebességet mértünk.

Az a helyzet tehát, hogy a belvárosi kerületek valóban részesülnek a Hipernet nyújtotta előnyökből, viszont a külső területeken nem mértünk többet, mint amit egy egyszerű HSDPA-kapcsolat nyújtana. Éppen ezért mindenki feltétlenül érdeklődjön, hogy a lakóhelye környékén milyen sebesség várható, hogy ne érje kellemetlen meglepetés.

Adatok:

- Modem (ZTE MF680): HSPA+: 42 Mbps letöltési, HSUPA: 5,76 Mbps feltöltési sebesség
- plug ’n play USB-modem
- adatforgalom-számláló
- 32 GB-ig bővíthető memória (microSD)
- Windows 7, XP SP2, Vista 32/64 bit, Mac OS 10.6
- Forgalmazó: Telenor Magyarország
- Szolgáltatás: 2600–7990 Ft/hó (előfizetéstől függően)
- Modem: 0–28 640 Ft (konstrukciótól függően)
- Web: telenor.hu

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.