Hirdetés

Terroristák: bomba helyett internet?



|

Egyre nő az interneten keresztül végrehajtott támadások száma.

Hirdetés

Egyre nő az internetes támadások száma, és komolysága az Egyesült Államokban, annak ellenére, hogy a Pentagon, a rendőrség és a vállalati vezetők egyre keményebben dolgoznak a védelem megoldásán.



"Tavaly szeptember óta a hackerek által elcsúfított weboldalak száma több mint a tízszeresére nőtt" - nyilatkozta Lawrence K. Gershwin, a CIA (Central Intelligence Agency - Központi Hírszerző Ügynökség) legfelsőbb tudományos és technológiai tanácsadója. Mindeddig azonban ezek a támadások sokkal inkább voltak zavaróak, mint igazán veszélyesek, bár néha meglehetősen nagy károkat okoztak. Gershwin azt is elmondta, hogy a hackerek száma és merészsége folyamatosan nő, és hamarosan igazi terroristák lesznek belőlük, akik talán odáig is elmennek majd, hogy megpróbálják megbénítani az USA gazdaságát vagy katonaságát.



Az ilyen fenyegetések a világ bármely részéről jöhetnek, hiszen manapság az egész világon egyre több tizenéves kezd el programozni tanulni, és megszerzett tudásukat akár rossz célokra is használhatják, abban bízva, hogy az interneten úgysem tudnak a nyomukra akadni. Az ilyen inváziók elleni védekezés bonyolult, ugyanis a telekommunikációs vagy banki hálózatok terén rengeteg potenciális célpont van a terroristák számára.



"Úgy érzem nem leszünk képesek előre látni, hogy melyik rendszerek lesznek a célpontok" - mondta Gershwin. Véleménye szerint azonban a legnagyobb fenyegetést nem az egyszerű terroristák vagy a magányos hackerek jelentik majd, hanem a különböző ellenséges kormányok. Az elkövetkező 5-10 évben igazi cyber-hadviselés alakulhat ki, ami "komoly rombolásokat és emberek halálát is" okozhatja.



Az amerikai kormány megpróbál minél szorosabb kapcsolatot kialakítani a hadsereg és a magántársaságok között, ugyanis a vállalati számítógépek sebezhetősége a nemzetvédelem gyengüléséhez vezethet. Hazánkban nagy valószínűséggel egyelőre nem számíthatunk cyber-terroristák igazán komoly támadásaira, de soha nem árt a védekezést időben elkezdeni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.