Hirdetés

Új EU online áfa-törvény



|

Hirdetés

Az új szabályok értelmében az elektronikus úton forgalmazott termékek (szoftverek, zeneletöltések, előfizetéses vagy igény szerinti műsorszórás) után az eladónak be kell fizetnie az áfát a vásárló országának államkincstárába. Az új rendelkezések miatt vélhetően többet kell majd fizetniük az európai fogyasztóknak - Dániában, ahol az egyik legmagasabb az áfa kulcs, akár 25 százalékkal is. Az új szabályozás egyúttal azt is jelenti, hogy az EU-n kívüli cégeknek át kell szervezniük a térség felé történő számlázást. A rendelkezés csak a B2C eladásokat érinti, a B2B ügyleteket nem. A szabályozásban tavaly állapodtak meg, miután úgy látták, ki kell egyenlíteni a játékteret az EU-ban működő kereskedelmi webhelyek és az azon kívül ténykedők között. Sok uniós cég már eddig is számolt áfát elektronikusan teljesített szolgáltatásai után, mostantól viszont ezt nem kell megtenniük, ha az EU országok körén kívülre szállítanak. Az Európai Bizottság kedden közzétett emlékeztetője szerint az adó „megszünteti a régóta meglévő versenyhátrányt, mivel ugyanazok a jogszabályok vonatkoznak a nem uniós szállítókra, mint az uniósokra”. A bizottság nem mulasztotta el hangsúlyozni azt sem, hogy az e-kereskedelmi ügyletek több mint 90 százaléka cégek között zajlik, így nem esnek a szabályozás alá.

Egyelőre sok nem-EU cég tájékozatlan a rendszabályokat illetően, számukra a govONE Solutions Taxware divíziója EUdigitalsales.com néven webhelyet indított, ahol a cégek tanulmányozni tudják a rendszabályokat. Igaz, tisztázni kell még olyan kérdéseket is, hogy kötelesek-e a cégek ellenőrizni, hogy a vevő valóban abban az országban él, ahol állítja. A kisebb cégek pedig a „húzós” átalakítási költségek miatt egyelőre mérlegelik, hogy járnak jobban, ha frissítik rendszerüket, vagy alkalmanként fizetik a büntetést a rendelkezések figyelmen kívül tartása miatt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.