Hirdetés

Virtuális valóság



|

Hirdetés

Napjainkban a virtuális valóság (VV) célja, hogy lehetővé tegye a valós világban meg nem szerezhető tapasztalatok átélését egy mesterséges környezetben. Ilyen lehet például egy számítógép által létrehozott és vezérelt űrrepülés, amely megpróbálja becsapni az emberi érzékeket azzal, hogy a virtuális világ valóságos. Az ötlet számtalan fajta megvalósításán próbálkoznak évtizedek óta, jó példái ennek a szag- és 3D-s mozik.




A VV fejlesztésének aranykora a 80-as évekre tehető, amikor az úttörő cégek - mint például a VPL - jó néhány, a VV megvalósítását lehetővé tevő készülék prototípusát, sőt komplett rendszereket építettek. Ezeket mind a mai napig használják olyan vezető iparágak, mint az autótervezés vagy olajkutatás. Ugyanakkor az utóbbi tíz évben mintha jelentősen csökkent volna a tömegek érdeklődése a virtuális valóság iránt.



A téma megszállottjai számára kaphatók olyan berendezések, amelyek kisebb-nagyobb mértékben megvalósítják a mesterséges környezet illúzióját. Kimondottan ilyen eszközök gyártására és forgalmazására specializálódtak olyan cégek, mint az Inition (www.inition.co.uk). Az ő termékük például a Cy-Visor, egy SVGA-felbontású LCOS-technológiát alkalmazó 3D-s szemüveg, amelyből az alapmodell is több mint 300 000 forintba kerül.

A teljes cikk a 2004. júniusi számunkban olvasható.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.