Hirdetés

Vírusinvázió - napi egy tucat új elektromikroba



|

Hirdetés

Ez a "siker" még virulensebbé tette az elektronikus fertőt, amely eddig is jelentős fejlődést tudhatott maga mögött.Míg egy 1993-as felmérés szerint 3200 ismert számítógépes vírust tartottak nyilván, addig egy friss kutatás szerint már 40000 van belőlük, s 200-300 közülük pillanatnyilag is aktívan terjed. Egyes becslések szerint csak hat, mások szerint tucatnyi új vírus szabadul ki naponta az elektronikus térbe. S a világhálózat minél nagyobb kiterjedést ér el, a fertőzés veszélye és sebessége annál nagyobb. Mivel pedig a PC-s világban a Windows alapú szoftverek uralkodnak, mindazok a gépek fokozott veszélynek vannak kitéve, amelyek részét képezik e homogén tömegnek.

A legrosszabb azonban még csak ezután jön. A szakértők szerint a következő vírus generáció aktiválásához már nem kell megnyitni a fertőzött fájlt, a hordozó e-mail letöltése után azonnal aktiválni fogják magukat. Aztán jönnek az anyavírusok, amelyek teleszórják ivadékaikkal a számítógép egész rendszerét, s a legkülönbözőbb helyeken támadják meg egyszerre. Megjelennek azok a website-ok, amelyek letöltésük után ellopkodják jelszavainkat, s hamarosan itt lesznek az első PDA vírusok is, s a mobiltelefonok is ki lesznek téve a pusztításnak. S mindez csak hobby. Mert még nem beszéltünk a cyber-terrorizmusról, amelyet politikai vagy üzleti motívumok mozgatnak.

Bár tökéletes védelem sohasem lesz, de egy jó vírusvédő-vírusirtó programot mindenesetre érdemes aktívan fenntartani a gépen.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.