Hirdetés

Vírusok most már MMS-en is

|

Hirdetés

A Commwarrior vírus jelenleg is szabadon terjed, és a szakértők szerint akár globális fertőzést is okozhat. A vírus Symbian Series 60 operációs rendszeren futó mobil készülékekre jelent veszélyt, és MMS-ben, illetve Bluetooth kapcsolaton keresztül terjed. A legfrissebb F-Secure Mobile Anti-Virus felismeri és semlegesíti a kártevőt.

Az F-Secure szakemberei március 7-én délután észlelték az első MMS vírust, a Commwarriort. A Symbian Series 60 operációs rendszeren futó mobil készülékeket, azaz az ún. intelligens mobiltelefonokat fenyegeti a vírus. A Commwarrior a mobilkészülék telefonkönyvében szereplő telefonszámokra és e-mail címekre véletlenszerűen multimédiás üzeneteket (MMS-eket) küld, ami által megsokszorozhatja a gyanútlan felhasználó telefonszámláját. A Commwarrior – a tavaly detektált Cabirhoz hasonlóan – Bluetooth kapcsolaton keresztül is terjed, aminek következtében a készülék akkumulátora a szokásosnál lényegesen gyorsabban merül le.

„Bár a vírus szabadon terjed, eddig még kevés bejelentést kaptunk, és ebből arra következtetünk, hogy helyzet egyelőre nem kritikus” – mondta el Antti Vihavainen, az F-Secure mobil megoldások üzletágának vezetője. „Ne feledjük viszont, hogy az MMS-ek küldése óriási telefonszámlát eredményezhet, ezért nagyon kell figyelnünk arra, hogy mit installálunk a készülékünkre. A jelenleg létező mobilvírusok terjedéséhez szükséges a felhasználók engedélye, ezért egyelőre csupán józan ésszel is megelőzhetjük a károkozók terjedését.” – tette hozzá Antti Vihavainen.

A vírus részletesebb leírása az alábbi címen található: http://www.f-secure.com/v-descs/commwarrior.shtml

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Próbáld ki az Xbox Game Passt 300+ játék csak
300 Ft 3 hónapra!
(x)

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.