Hirdetés

WayteQ X960BT



|

Mostanában temetni illik a navigációs célkészülékeket, noha valószínűleg hosszú időnek kell még eltelnie addig, hogy az okostelefonok ezen a területen is egyeduralkodók legyenek.

Hirdetés

Az persze biztos, hogy tisztul a piac, aminek következtében a WayteQ PNA-k a kevés, ajánlható megoldások közé tartoznak. Az X960BT 5 hüvelykes, 800x480 képpontos kijelzővel bír (stylust mellékeltek hozzá), a belső tárhelye immáron 4 gigabájtra hízott, található benne Bluetooth-modul, sőt FM-transzmittere is van, amellyel rádiófrekvencián játszhatjuk le a rajta tárolt zenét.

 

 



A jó minőségű anyagokból összerakott, stabil fogású készülék bal oldalán található a microSD-nyílás, amelyben a navigációs szoftvert tartalmazó, 4 GB-os lapka foglalt helyet. A készülék több egyszerű játékot tartalmaz, képnézegető, zenelejátszó funkcióval is találkoztunk, ráadásul a barkácsoló kedvűek a Windows CE 6.0 alaprendszerbe is beléphetnek. A Bluetooth miatt lehetőségünk van a mobilunkkal összekapcsolni, majd azt kihangosítani (egy androidos készüléken ez sikerült is), emellett modemként használva akár internetes tartalmakat is elérhetünk – ez sajnos Androidon és iPhone-on nem működik.

A TeleAtlas-alapokon nyugvó navigációs szoftver (Sygic Drive) útvonaltervezése, illetve a térkép mozgatása gyors, nincs várakozás, az utasítások időben, ütemben érkeznek, a tesztek során nem találkoztunk komoly bakival. Kapunk sávinformációkat, emellett töméntelen mennyiségű POI áll rendelkezésre, perspektivikus nézettel is operálhatunk, a címkeresés pedig prefix-alapú (elegendő csak két betűt beírni). A Sygic Drive évente két-három alkalommal frissül, amiért fizetni kell, ennek elvégzéséhez fel kell keresni a hazai képviseletet. A WayteQ X960BT ajánlott mindenkinek, aki gyakran úton van, olcsón akar hozzájutni egy megbízható PNA-hoz és szeret elveszni egy eszköz által nyújtott funkciókban.

Adatok:

- SiRF Atlas V
- Dual Core ARM11 500 MHz (külön 250 MHz-es DSP processzor a GPS számításokhoz)
- 5 hüvelykes érintőképernyős TFT LCD, 800x480 pixel
- 4 GB ROM, 128 MB RAM
- microSD/microSDHC foglalat
- Bluetooth-kihangosítás
- FM-transzmitter
- Internet (DUN)
- telefonkönyv
- Forgalmazó: VayteQ Europe Kft.
- Ár: 34 900 Ft (Sygic Drive, teljes Európa-térképpel))
- web: wayteq.hu

Értékelés:

Előny: alacsony ár, Bluetooth, erős akkumulátor
Hátrány: nincs hálózati töltő a csomagban, a netes funkció korlátozottan érhető el

Teljesítmény: 4,5
Felszereltség: 4
Ár/érték: 5

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.