Hirdetés

Windows XP: bizonytalan időpontok



|

Hirdetés

Ez azt jelentheti, hogy az említett cégek akár már szeptember végén megkezdhetik majd az új Microsoft operációs rendszerrel ellátott asztali számítógépek és notebookok forgalmazását. Egyelőre azonban még kérdéses, hogy a felhasználók pontosan mikor is vehetik majd kézbe először a különböző Windows XP-s számítógépeket, ugyanis mint az köztudott, a Windows XP tesztelési procedúrája minden eddigi Windows operációs rendszer tesztelési folyamatainál több időt vesz igénybe. A Windows XP megjelenését egyébként a számítástechnikai ipar már nagyon várja, hiszen például a számítógépek gyártásával foglalkozó cégek az eladási mutatók jelentős mértékű javulását várják az új operációs rendszer debütálásának következményeképpen.

Értelemszerűen a Microsoftnak is az az érdeke, hogy mielőbb piacra dobja a Windows XP-t, mely szoftvert egyébként az elmúlt időkben számtalan támadás ért. Egyes források szerint a Microsoft most már akár tűzön-vízen is keresztülviszi a Windows XP október 25-i piacra dobását, ugyanis a legkisebb késedelem is azt eredményezhetné, hogy a különböző érdekcsoportosulások megakadályozhatnák a szoftver idei évben történő debütálását. Különböző források szerint egyébként a Microsoft augusztus 15-én küldi meg a Windows XP végleges kódjának a számítógépek gyártásával foglalkozó cégekhez történő kiszállítását, mely minden bizonnyal azt eredményezheti, hogy valamikor szeptember folyamán tűnnek majd fel a piacon az első, Windows XP-vel ellátott konfigurációk. Ugyanezen források azonban azt is hozzáteszik, hogy a Microsoft vezetősége az elmúlt időkben eléggé bizonytalanul viselkedett, vagyis elképzelhető, hogy az augusztus 15-i időpont módosul majd, az október 25. azonban már most végleges időpontnak bizonyul.

Jim Cullinan, a Microsoft Windows XP projektjének egyik vezető termékmenedzsere az új operációs rendszer, valamint az új Internet Explorer megjelenési időpontjával kapcsolatban a napokban semmi konkrétumot sem hozott nyilvánosságra, és csak annyit mondott, hogy "a Microsoft mindent megtesz annak érdekében, hogy a Windows XP október 25-én megjelenhessen a boltok polcain".

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.