Hirdetés

Wlodzimierz Marcinski, a szabad szoftver hőse



|

Hirdetés

Ezzel a tettével a Free Software Foundation (Szabad Szoftver Alapítvány) szerint egyetlen személyben felelős az európai szoftver szabadalom-mentességének megőrzésében.

A veszély azonban nem múlt el egészen: Marcinski csak időt nyert a döntés elhalasztásával, és annak újrafogalmaztatásával. A szabadalmi javaslat nagyobb területet érint, mint a számítógépes szoftverek; megfogalmazása szerint a "számítógéppel létrehozott találmányokra" terjed ki. Marcinski szeretné a szöveg megfogalmazását pontosíttatni, hogy az olyan "tisztán szoftver-alapú"- és üzleti folyamatok, mint például az Amazon egy-klikkes rendelési folyamatát ne lehessen szabadalmaztatni az Európai Közösség törvényei szerint. A szoftverek szabadalmazhatósága ellen küzdő emberek között megtalálhatjuk a Linux feltalálóját, Linus Torvalds-ot is, aki a társszerzője volt az Európai Tanácsnak novemberben küldött "fellebbezésének", melyben társaival elmagyarázta, hogy a törvényjavaslat megszavazása szoftver-fejlesztők védelme helyett befagyasztaná a kreativitásukat, mivel folyamatos félelem alatt kellene dolgozniuk, nehogy megszegjék valaki másnak a szabadalmát.




Torvalds szerint a javaslat létfontosságú pontjai voltak túlságosan széles körben értelmezhetően megfogalmazva. Kifejtette azon véleményét is, hogy a szoftverek védelmére a copyright-jogok jelentik a megfelelő védelmet. A javaslatot támogatók szerint Torvalds és a kollégái túlságosan leegyszerűsítik a helyzetet, és hogy a javasolt törvénymódosítás még így is megengedte volna a szoftverekben megvalósított ötletek újrahasználását - mondta John Collins, a brit Marks and Clerk szabadalmi kérdésekkel foglalkozó ügyvédi cég egyik munkatársa. "Torvalds-ból és a támogatóiból hiányzik az szellemi tulajdonjogok értelmezésének alapvető képessége, mivel látszólag nem fogják fel, hogy a copyright-jogok csupán a szoftverkódot, és nem a szoftver-találmányokat védik. A szoftverek szabadalmakkal történő védelme a World Trade Organisation Trips megállapodásának egyik alapkövetelménye, amely kimondja, hogy a szabadalmaknak a technológia minden területén jelen kell lennie. "A nyílt forráskódú közösség látszólag úgy hiszi, a szoftverek teljesen szeparálhatók a mechanikai és elektronikus találmányoktól. A valóságban azonban nem létezik ilyen egyértelmű válaszvonal, az EU-direktíva pedig éppen arra irányult, hogy annyi tisztánlátást biztosítón amennyit csak lehet. Példának okáért számtalan olyan digitális jelfeldolgozási találmány van, amely mélyen technológia jellegű, mint például a digitális televízió vagy az MRI-szkennerek, vagy olyan eszközök, ahol a szoftverek már létező találmányok hatékonyságát növelték meg, mint például a röntgengépek esetében. Ezek egyértelműen "technológiai adományoknak" minősülnek - amely a szabadalmak egyik alapfogalma." - mondta Collins.

Más források azt is Marcinski-nak tulajdonítják, hogy megnyitotta a szabad szoftverek útját helyi európai kormányzati szervekbe, mint például a Müncheni Városi Tanácsba is, amely egyértelmű döntésre várt a szabadalmi ügyben, mielőtt megkezdte volna teljes adminisztratív rendszerének Linuxra történő áttelepítését - Windows környezetből.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.