Hirdetés

Yahoo: pokolba a Do Not Trackkel

|

A Marissa Mayer által vezetett cég minden felhasználóját megpróbálja követni.

Hirdetés

Körülbelül négy évvel ezelőtt az Egyesült Államokban a szélesebb publikum és törvényhozók is ráébredtek, hogy az internetes hirdetőcégek megpróbálják követni az interneten keresztül a felhasználók böngészését, az így megszerzett információkat pedig célzott, relevánsabb hirdetések megjelenítésére próbálják felhasználni.
 

Hirdetés


Ezen háttérmegoldást nem véletlenül nem hangoztatták a hirdetőcégek, hiszen felmerült a kérdés, hogy egyáltalán van-e joguk erre, sértik-e a netezők privát szféráját. Az érintett vállalatok természetesen nem kívántak – és továbbra sem kívánnak – őket szabályozó törvényeknek megfelelni, így „iparági együttműködés” keretében kívánták megoldani a dilemmát.


Ennek eredménye a Do Not Track szabvány lett: az opciót a webböngészőben kapcsolhatják be a felhasználók, ennek megtörténte után pedig az alkalmazás a weblapok betöltésekor közli a hirdetéskiszolgáló szerverével, hogy ne kövesse az ügyfelet. Sajnos a szabvány nem vehető komolyan, hiszen a hirdetőcégek lobbijának köszönhetően használhatatlanul hígra sikeredett, lényegében az egész csak papíron létezik.


Tegnap a bekapcsolt Do Not Tracket elsőként tiszteletben tartott Yahoo bejelentette, hogy csütörtöktől kezdve abszolút nem foglalkozik a szabvánnyal, újból mindenkit megpróbál követni. Ettől függetlenül a bejelentkezett felhasználók bizonyos mértékben szabályozhatják a róluk gyűjtött adatokat.


Viszont a Yahoo számlájára írható, hogy legalább tájékoztatta a felhasználókat a témában: a Google és Facebook nagy csendben már bő egy éve befejezték a Do Not Track kérések tiszteletben tartását, ugyanis az szerintük „összezavarja a felhasználókat”.


(Forrás: TechRadar | Fotó: TechCrunch)

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.