Hirdetés

Zajosak lesznek az elektromos autók az EU-ban



|

Viszont a hagyományos motorokkal rendelkezőknek csendesebbé kell válniuk.

Hirdetés

A múlt héten nagy csendben érdekes törvényt fogadott el az Európai Parlament, amely kötelezővé teszi a szinte teljesen zajtalan elektromos autók számára menet közben a mesterséges hangkibocsátást. Sejthetően a törvényt elsősorban a vakok és gyengénlátók biztonságosabb közlekedése érdekében hozták, az autógyártók 5 évet kaptak a szükséges változtatások elvégzésére. A beépítendő hangkibocsátó rendszer hivatalos megnevezése AVAS, bővebben „acoustic vehicle alerting system”.
 

Hirdetés


Az amerikai közlekedési hatóság a probléma meglétét már két tanulmánnyal is bizonyította: ezek szerint a 35 mérföldes – olyan 56 km/h – sebességgel közlekedő hibrid és elektromos autók a nagy zajkibocsátású társaikhoz képest 37 százalékkal valószínűbben gázolnak gyalogost, míg a biciklisták elütésének extra valószínűsége már 66 százalékra jött ki.


Egy füst alatt az EU törvénybe foglalta, hogy a hagyományos üzemű járművek zajkibocsátásnak csökkentését is, ezek esetében a hangerő maximumát 25 százalékkal (4 decibellel) csavarták le. A gyártók számára biztosított türelmi idő szintén 5 év.


(Forrás: Gizmodo, Slate, MailOnline | Illusztráció: mariordo59)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.