Hirdetés

Zuckerberg elégedetlen Obamával



|

Zuckerberg szerint jó lenne az irány, amerre Obama vinné az NSA ügyét, de komolyabb lépésekre van szükség.

Hirdetés

Egy ideje már lehetett hallani, hogy Barack Obama amerikai elnök találkozóra hívná a legnagyobb tech cégek elnökeit a kémkedési botrány ügyében. Az elmúlt hét végén tényleg össze is ültek, Mark Zuckerberg mellett öt másik ügyvezető ült szemben Obamával azután, hogy a legutóbbi jelentések szerint az NSA több millió PC-t fertőzött meg világszerte kártevőkkel, csak, hogy még alaposabban kémkedhessenek a világ és az emberek dolgai után. 

Hirdetés

A Facebook ügyvezetője, Mark Zuckerberg meglehetősen elégedetlenül távozott a megbeszélésről, és úgy gondolja, a kormány nem nyújtott elegendő biztosítékot arra vonatkozóan, hogy képes lesz megvédeni és tiszteletben tartani az emberek jogait úgy, hogy közben a megfigyelést is folytatja. 

 

 

Zuckerberg azt mondja, hogy bár az amerikai kormány üdvözlendő lépéseket tett az NSA-ügyben, sajnos azok egyszerűen nem elég komolyak. A Facebook alapítója szerint az emberek a világon mindenhol megérdemlik, hogy tudják, az adataik biztonságban vannak. Zuckerberg hivatalos közleménye szerint éppen ezért a Facebook egészen addig próbál majd nyomást gyakorolni a kormányra, amíg a folyamat átláthatóbbá nem válik, és nem védik jobban a civilek jogait. 

Amióta Edward Snowden folyamatosan szivárogtatja Amerika és az NSA szennyesét, azóta többen is igyekeztek fellépni ebben a szerepkörben, és valamilyen hatást elérni az amerikai vezetésnél. A Facebook mellett a Google és az Apple is ebben az irányban kampányol, de ha tovább megyünk, akkor Németországot is igen erősen foglalkoztatja a téma az utóbbi hónapokban. Obama eközben állítja, hogy bizonyos megfigyelési módszereknek már most véget vetettek, és további megkötéseket is bevezetnének. Ennek ellenére a kémkedést továbbra is egy szükséges eszközként tartják számon a terrorizmussal szembeni harcban. 

 

 

A Fehér Ház közleménye alapján Obama arról beszélt a hat nagy ügyvezetőnek, hogy tovább mozdulna a középút felé a biztonsági kérdések és az adatvédelem között. Az elnök hozzátette, hogy biztosítani akarják az embereket arról, hogy védik a jogaikat, eközben ugyanakkor megtartanák a biztonságot garantáló eszközeiket. Mark Zuckerberg mellett a Google első embere, Eric Schmidt, a Netflix főnöke, Reed Hastings, a Dropbox, a Palantir Technologies és a Box ügyvezetői, Drew Houston, Alex Karp és Aaron Levie is ott voltak a megbeszélésen. A találkozóra hivatalos lett volna állítólag Yahoo, a Microsoft, a LinkedIn és a Twitter is, de egyik vállalat ügyvezetője sem tudott jelen lenni. 

A találkozóra egyébként nem sokkal azután került sor, hogy miután kiderült a kártevős történet (amelyben facebookos szervernek álcázva gyűjtöttek adatokat), Zuckerberg erősen kritizálta az amerikai kormányt. A facebookos oldala szerint Amerikának az internet királyának kellene lennie, nem egy fenyegetésnek arra nézve. A közösségi oldal vezére átláthatóságot szorgalmazott, ennek hiányában szerinte mindenki a legrosszabbra gondol majd a jövőben. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.