Hirdetés

A Facebook tudja hol vagy és hova utazol - infografika



|

A Nagy Testvér figyel, minél többet lájkolunk, posztolunk, fotót mutogatunk, annál tisztább a kép. Most megnézhetjük, hol van a legtöbb felhasználó és hova utazott idén a világ.

Hirdetés

A Facebook mostanában a tőzsdén gyengélkedik, legutóbb éppen a Nasdaq OMX Group jelentett be egy 40 millió dolláros kompenzációs tervet a pénzügyi szervezetek kárpótlására, amelyek a Facebook bevezetése miatt szenvedtek el veszteségeket (vicces dolog ez a tőzsde, ne is menjünk bele).



Mi folyamatosan figyeljük a Facebookot, de persze ők is figyelnek minket. Nincs most szó persze semmi különlegesről, pusztán a közösségi oldal adatvizualizációval foglalkozó csapata kicsit dolgozgatott a 900 millióból kihalászott felhasználók adataival, és infografikákat készítettek egy vizualizációs java alapú szoftver segítségével.



Vizsgálták az életkort világszerte, New York város felhasználóinak becsekkolási helyzetét, az amerikai felhasználók politikai beállítottságát, valamint az utazási szokásokat. Ezt úgy állították össze, hogy kiválasztották azokat a felhasználókat, akik rövid időn belül másik országból jelentkeztek be a Facebookra. Alább tehát jól látható, hova szeret utazni a világ. Vagy legalábbis a Facebookos része.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.