Hirdetés

A Winklevoss testvérek nem kívánnak tovább pereskedni a Facebook ügyben



|

Úgy tűnik, hogy pont kerül a Facebook-per végére, mivel a felperesek nem kívánnak fellebbezni a legutóbbi ítélet után.

Hirdetés

Két hónappal ezelőtt olyan ítélet született, hog Winklevossék számára 65 millió dollár kártérítés jár, melyet akkor a felperesek nem akartak elfogadni, és ügyvédjük, Jerome Falk Jr. úgy nyilatkozott, hogy az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságához fognak fordulni az igazságtétel érdekében, de úgy tűnik, hogy a testvérpár és Divya Narendra belefáradtak a csatározásba. A legfrissebb hírek szerint elfogadják a kártérítést, és ezzel nagyon úgy tűnik, hogy lezárul a hét éve tartó huzavona.


"Nagyon örülünk, hogy a hosszú idő óta folyó pereskedés végre lezárult, és a bíróság döntését a másik fél is elfogadta" - mondta a Facebook szóvivője. Figyelembe véve a kártérítés összegét, a három "károsultnak" legrosszabb esetben is csak amiatt fog fájni a feje, hogy mit kezdjen a 65 millió dollárral.

A Harvard egykori diákjai azzal vádolták Mar Zuckerberget, a Facebook alapítóját, hogy a hihetetlenül sikeres közösségi oldal ötleté tőlük lopta, melyet ConnectU néven kívántak bevezetni az intézményen belül. A Facebook ezt a vádat azóta is tagadja, de ez nem gátolta meg abban a Winklevossékat, hogy bepereljék Zuckerberget és részesedést, vagy 65 millió dollár kártérítést követeljenek rajta.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.