Hirdetés

Az emberek tudta nélkül manipulált a Facebook



|

700 ezer embert manipulált a Facebook egy kísérlet kedvéért, és mindezt törvényesen tehette.

Hirdetés

700 ezer emberen végeztek az érzelmeiket érintő kutatást a Facebook segítségével, és mindezt a kísérletben résztvevők teljes tudta nélkül. Az eset még 2012-ben történt és a manipulációt a Facebook valamint az amerikai Cornell és a Kaliforniai egyetem kutatói végezték.

Hirdetés

A kutatás úgy zajlott, hogy a tudta nélkül kiválasztott 700 ezer embert két részre osztották, és manipulálták az üzenőfalukat. Az első csoportnak az ismerőseik megosztásai közül többségben a negatív tartalmakat tették láthatóvá, míg a második csoport a barátainak pozitív bejegyzéseit olvashatta.

A kísérlet célja annak kiderítése volt, vajon tényleg ennyire befolyásol minket a Facebook, és azon keresztül az ismerőseink hangulata? Illetve, ha több negatív hangvételű posztot látunk, tényleg mi is szomorúabbak és idegesebbek leszünk?

A kutatás alátámasztotta a tudósok feltételezéseit, miszerint aki több szomorú tartalmat lát, maga is melankolikus lesz, derült ki a most megjelenő Proceedings of the National Academy of Sciences folyóirat tanulmányából.

Az egész folyamat a kutatók szerint teljesen törvényes volt, hiszen végig szem előtt tartották a Facebook szerződésben foglaltakat.Tehát ezek szerint a regisztrációkor elfogadott szerződés, lehetővé teszi a Facebook-nak, hogy belepiszkáljanak minden üzenőfalba, tulajdonosa tudta és észrevétele nélkül.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.