Hirdetés

Ezentúl „álnéven” is használhatjuk a Google+-t



|

A Google végre felülbírálta a valódi nevek használatára vonatkozó, szigorú szabályozást.

Hirdetés

A felhasználók évek óta panaszkodnak amiatt, hogy csak a valódi nevükkel jelentkezhetnek be a Google+-ra. A Google illetékesei végre belátták, tévedtek, és a mai nappal lehetővé tették a különféle nicknevek, becenevek, művésznevek, írói álnevek stb. regisztrálását a közösségi oldalon. A cég illetékesei eredetileg azért tették kötelezővé a valódi név használatát, mert szerették volna, hogy egy, a nagy konkurens Facebookhoz hasonló közösségi hálóvá fejlődjön az oldal. „De ezzel számos olyan embert kizártunk, aki a valódi neve közzététele nélkül szeretett volna része lenni ennek a közösségnek” – írták szerdai bejegyzésükben.

Hirdetés

A Google névhasználattal kapcsolatos skrupulusait számos bírálat érte az elmúlt években. A jogvédők és az újságírók attól tartottak, hogy a vállalat ezzel komoly veszélybe sodorhatja azokat, akiknek – mint például a kiszivárogtatóknak, informátoroknak, elnyomó kormányok ellen küzdő aktivistáknak – jó okuk van rá, hogy pszeudonevek mögé rejtsék az személyazonosságukat.

A Google fokozatosan enyhített a vitatott szabályozáson. Először a YouTube-felhasználók és a márkaoldalak számára tette lehetővé a szabad névválasztást – de ezzel csak még jobban összezavarta a Google+ látogatóit. „Tudjuk, hogy nem voltak egyértelműek a névhasználattal kapcsolatos irányelveink, amivel feleslegesen kellemetlen perceket szereztünk a felhasználóinknak – szabadkozott a vállalat. – Elnézést kérünk, és reméljük, hogy a mai változtatás jelentős lépést jelent majd afelé, hogy a Google+-t azzá a vendégszerető és befogadó hellyé váljon, amilyennek szántuk.”

A Google+ jövője meglehetősen bizonytalannak tűnik azóta, amióta idén áprilisban a közösségi oldal menedzsmentjét irányító Vic Gundotra váratlanul kilépett a Google-től, Sergey Brin, az egyik alapító pedig nyíltan kijelentette, hiba volt, hogy egyáltalán részt vett a fejlesztésében. Szép gesztus, hogy a cég végre engedélyezi a szabad névválasztást, de sajnos könnyen lehet, hogy túl későn hozták meg ezt a döntést.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.