Hirdetés

Készítsünk saját közösségi oldalt!



|

Pár perc alatt könnyedén készíthetünk egy saját közösségi oldalt. Bemutatunk négy szolgáltatást amelyek alkalmasak e feladatra.

Hirdetés

A közösségi oldalak diadalmenetétől hangos az informatikai sajtó már egy ideje. Az ezredfordulón kitört iWiW-láz éppen csendesedni kezdett, aztán jött a Facebook és új lendületet adott az őrületnek. Na, és persze megjelent a Twitter, a Foursquare, a Tumblr és így tovább. A szolgáltatásokon a felmérések szerint egyre több időt töltünk, és ma már sokan ezen oldalak meglátogatásával kezdik a napot, hogy megnézzék, mi történt az elmúlt 6-8 órában. A klasszikus híroldalak pedig csak ezután következnek. Közösségi oldalt azonban nemcsak Mark Zuckerberg és csapata tud készíteni, hanem – egy kis segítséggel – mi is.

 

 



Miért jó ez? Így egy saját közösséget hozhatunk létre, vagy egy zárt hálózatot, ahová elterelhetünk egy eseménnyel kapcsolatos diskurzust; például egy 10 éves osztálytalálkozónak érdemes létrehozni egy közösségi oldalt, hiszen így nem kell a szervezéssel törődnünk, a tagok megbeszélik azt. Másik oldalról nézve akár a munkahelyünk szolgálatába is állíthatjuk ezen oldalakat, azaz több érvet is fel tudunk hozni az alkalmazásuk mellett. A weben számos közösségioldal-építő szolgáltatás lelhető fel, kigyűjtöttük közülük a négy legkiválóbbat, amelyekkel érdemes belefognunk a saját hálózatunk építésébe.

Groupieguide

Mélyebb informatikai ismeretekkel nem rendelkező olvasóiknak a Groupie Guide szolgáltatását ajánljuk, mivel a megoldás esetén pofonegyszerűen hozhatunk létre közösségi oldalt, úgy, hogy a későbbiekben sem kell semmi bonyolult beállítástól tartanunk. Ennek megfelelően az oldal testreszabására is csak korlátozott lehetőségünk van, így például a Fórumnál nem tudjuk letiltani a Captcha megjelenését, még akkor sem, ha a böngésző ablakának tetején lévő adminsávban privátnak (Privacy) nyilvánítjuk a hálózatunkat. Ez igaz a megjelenésre is, ahol csak a kinézetet tudjuk módosítani, viszont a közösségi oldalunkon fellelhető dobozokat – hír, képek, fórum és események – nem.



A jelenleg még béta-állapotú Groupie Guide e tekintetben talán túl felhasználóbarát lett, mivel a dobozokban mindig csak a legfrissebb elem jelenik meg, amin nem tudunk változtatni. Az oldalon belül nincs értesítés az új hozzászólásokról, így a változásokról könnyen lemaradhatnak a tagok, ha egy aktív diskurzus indul, és korábban nem iratkoztak fel az RSS-csatornára. Ezenfelül azt sem láthatjuk, hogy jelenleg mely felhasználó böngészi még mellettünk az oldalt, ami szintén az elhagyatottság érzését erősítheti. A megoldás annyit enged meg nekünk, hogy további oldalakkal gazdagítsuk közösségi oldalunkat, sajnos azonban itt csak egy szövegdoboz áll rendelkezésünkre, ami alaposan behatárolja a lehetőségeinket.

Ning

Pár évvel ezelőtt a Ning volt „A” közösségioldal-készítő szolgáltatás, tavaly azonban a megoldás készítői úgy döntöttek, hogy a népszerűségüket pénzé váltják, így fizetőssé tették a Ninget. A versenytársak ezt halkan biztosan megköszönték, hiszen majd' mindegyikük kínál ingyenes hozzáférést, a Ning viszont csak 30 napig biztosítja azt. Sőt tapasztalatunk szerint még addig sem, hiszen már rögtön a regisztráció után elkéri a bankkártya-adatainkat, azt ígérve, hogy csupán 30 nap után kell csak fizetnünk. Ez nem igaz, mivel szinte azonnal leemelt a számlánkról 1 dollárt – vélhetően regisztráció ürügyén. Ennyit a negatívumokról, mivel a Ning még mindig az egyik legjobb közösségépítő, számos jó dologgal.



Egyrészt pozitívumként említhetjük, hogy habár számos beállítással rendelkezik, mégis felhasználóbarát a felülete, illetve számos haladó funkció (Ning API, Tartomány hozzárendelése, moderálás) várja a hozzáértőbbeket. Ezekkel például olyan finomságokat is megadhatunk, hogy az új tagoknak a regisztráció során milyen kérdésekre kell válaszolniuk, sőt akár még fizetett hozzáférést is beállíthatunk, ha tagdíjat akarunk szedni. Egyébként mindent megtalálunk a felületén, amelyet a Facebooknál megszokhattunk (igaz egy kicsit fapadosabban). Rendelkezik profiloldallal, értesítési mezővel; a felületén képeket, szövegeket, videókat és blogokat oszthatunk meg egyszerűen, és még a születésnapi naptárat is megjeleníthetjük. Nagy kár, hogy fizetős lett.

Socialgo

A brit Socialgo négy csomagot állított össze a közösségioldal-építőknek. A kezdő pakk havonta 5 dollárba kerül, míg az ingyenes változat meglehetősen csökkentett funkcionalitással bír. Ingyenélőként nem tudunk hirdetést elhelyezni az oldalunkon, saját domaint használni, és a haladóbb beállításokhoz hozzáférni. Ezen felül tagjaink nem élhetnek az élő webkamerás csevegés lehetőségével, nem játszhatnak játékokkal és így tovább. Csupa olyan dolog, amely a „prémium kategóriás” közösségi oldalakra jellemző. Ettől függetlenül a Socialgo nem panaszkodhat, sőt!



Az alapfunkciókon túl az ingyenes változat rendelkezik csevegőablakkal, fórummal, a felhasználók csoportokba rendeződhetnek, videókat és zenéket küldhetnek az oldalra, személyre szabhatják saját profiloldalukat és így tovább. Alapbeállításon egyébként a felületre inkább az informatikai egyszerűség, mint a csábos megjelenés jellemző, amelyen csak úgy tudunk változtatni, ha a zsebünkbe nyúlunk. A közösségi oldalunk beállításainak az oldala egyébként mondhatni erre terel mindent, hiszen az összes funkcióját felajánlja, arról csak kattintás után szólva, hogy néhány közülük bizony a fizetős csomagra való áttéréssel módosítható – ez egyébként még az ingyenes widgetek és a témák telepítésére is igaz. Ettől függetlenül pénz híján így is gazdag eszköztárhoz juthatunk, de a Socialgo csak azoknak ajánlható, akik komoly publikus közösséget akarnak építeni.

Spruz – a PC World ajánlata

A Spruz a Socialgóhoz hasonlóan szintén számos előfizetői csomagot kínál a közösségioldal-építőknek, ám a versenytársához képest sokkal több mindent kínál fel ingyenesen. A segítségével kreált szolgáltatáson a tagok profiloldalakat, eseményeket hozhatnak létre, csoportokba tömörülhetnek, képeket és videókat tölthetnek fel, wikiket szerkeszthetnek közösen és így tovább. Sajnos a Socialgo által kínál csevegőfunkció csak bizonyos ideig használható, míg az állományok megosztásához már fizetős csomagra kell váltanunk. Jó, hogy a Spruz is listázza a legutóbbi aktivitásokat, valamint alapbeállításon a főoldalon megjeleníti a legfontosabb újdonságokat (új tagok, képek, videók és blogbejegyzések), aminek köszönhetően minden adott az élénk közösségi csevejhez.



Az oldalak szerkesztése egyébként meglehetősen egyszerű, mondhatni felhasználóbarát, és a felület terén a socialgós egyszerűség sem jellemző a megoldásra. Látványos témák közül válogathatunk, valamint egy grafikus felületen további oldalakat adhatunk a kínálatunkhoz, illetve meglévőket is elvehetünk. Átalakíthatjuk az oldalak szerkezetét, további dobozokkal és widgetekkel gazdagítva azokat, amely mellett a haladó beállításoknál teljesen aprólékosan beállíthatjuk a közösségi oldalunkat, például konfigurálhatjuk az automatikus moderálást, a regisztráció menetét, a profiloldalak megjelenését és így tovább. Mindent összevetve: meglehetősen okos, ám felhasználóbarát szolgáltatásról van szó.

 

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.